Filmes ikon

2018.05.22. 12:07

„Ha egy filmből megragad 10-15 perc, akkor érdemes volt elkészíteni”

Sára Sándor márciusban megkapta a Kossuth-nagydíjat. A legendás operatőr ennek apropóján elmesélte többek között azt is, miért terjesztette a korszak egyik emblematikus rendezője, hogy géppuskával kergette a forradalom alatt.

A Filmtett portálnak adott interjúban Sára felelevenítette, miért tölt be különleges szerepet az életében Erdély, de elárulta azt is, miért nem akarta Máté Pétert főszereplőnek az első rendezésében.

Sára Sándor így mesélt a történelmi érdeklődését formáló gyerekkori élményeiről: „Az életünk állandó fordulatok és változások közepette zajlott. Tizenkét évesen éltem át a II. világháborút, láttam, ahogy potyogtak a Sztálin-gyertyák Budapestre, majd jöttek a liberátorok, amik teleszórták a falunk határát mindenféle tárggyal, és közben (ál)hírek terjengtek arról, hogy a játékbabák akár fel is robbanhatnak. Láttam azt is, hogy az a három német géppuskás, aki a falunkat tartotta, egy este átvonul a dombtetőn, másnap pedig bejöttek az oroszok. Az se volt egy fényes korszak. Az 50-es években apámat háromszor internálták, pusztán azért, mert jegyző volt a faluban, anyánknak pedig egyedül kellett gondoskodnia a négy gyerekről. A „származásom” miatt először nem is vettek fel a főiskolára, csak ’53-ban, amikor beköszöntött a Nagy Imre hozta enyhülés.”

A később legendássá vált operatőrt gyerekkorában leginkább az irodalom érdekelte, az első képeit nyolcadikos korában készítettem. „Az egyik a Nemzeti Múzeum kertjében álló Arany János-szoborról szólt, a másik a vécés néniről, aki a közelben lévő illemhelyet felügyelte” – meséli. „Később aztán egy újságban láttam meg a Színművészeti Főiskola hirdetését, és a felvételi környékén kezdtem fényképezéssel foglalkozni, rohamtempóban. A vizsgán megkérdezték, mit gondolok, mennyiben művészet és mennyiben technikai jellegű az operatőr munkája. Azt még csak-csak kikövetkeztettem az olvasmányaim alapján, hogy mit csinál a rendező meg a színész, de arról fogalmam sem volt, hogy az operatőr mi lehet. Talán Balázs Béla egyik könyvében olvastam, hogy amikor összeáll a stáb, akkor a rendező, a díszlettervező stb. után „jön a felvevőgéppel felszerelt operatőr”. Na, ha gépe van, akkor technikai a feladata, gondoltam, és azt mondtam, 60 %-ban technika és 40 %-ban művészet a munkája. Ez elég buta válasz volt.

Egy operatőrnek a technika csupán annyit jelent, mint az embernek, hogy tud írni. De hogy mit ír és hogyan, az a lényeges.”

Arra a kérdésre, hogy mit tett, mikor '56 idején félre akarták állítani, Sára egy anekdotával felelt:

„Filmszakmai kérdésekkel foglalkoztunk a forradalmi bizottságban, a harcokban nem vettem részt. Azt akartuk, hogy oktassanak filmtörténetet a főiskolán, és ne csak szovjet filmeket, hanem az egész világ filmtermését. Illetve néhány tanárt, akinek a szemléletét és magatartásmódját nem ítéltük megfelelőnek, rendelkezési állományba raktunk.

Így járt Keleti Márton is, aki ezt zokon vette, és később azt terjesztette rólam, hogy géppisztollyal kergettem a főiskola körül. Ez egy mulatságos Stan és Pan-jelenet lett volna, én ugyanis cingár fiú voltam, ő pedig nagydarab.

Illés Gyuri akkor is békebíróként közvetített, és mondta, kérjek bocsánatot Keletitől, de nem tehettem, mert azzal elismertem volna, amit híresztelt rólam. Egyszer aztán a Balázs Béla Stúdió ügyeletes képviselőjeként engem küldtek a pártközpontba, ahol ott volt Keleti is, és mivel késett, sorban mindenkivel lekezelt. Velem is – mondjuk kézfogásnak nem nevezném, mintha egy húspacnit nyomnának a tenyeredbe, úgy fogott kezet –, és így a párt színe előtt kibékültünk.”

Sára Sándor egyik emblematikus alkotása a Feldobott kő, mely tabutémákat feszegetett: az internálásokat, az erőszakos téeszesítést, a cigányok helyzetét, és még a Rajk-per is előkerült benne. Az operatőr elmondta, hogy egy évig be volt tiltva a film, és egy jelenetét újra is kellett forgatni. „Amikor a görög halála után nyomoznak a rendőrök, megkérdezik egy idős műszaki rajzolótól, hogy vannak-e rokonai külföldön. „Igen, egy testvérbátyám Jugoszláviában”. Rádörrennek: „Miért ment oda?” „Nem ment, ott született.” Mi ezen halálra nevettük magunkat, de a cenzorok nem nevettek, mert Jugoszláviát Trianon és Tito miatt sem lehetett emlegetni, akit akkoriban a Nyugat láncos kutyájának tartottak. Ez lett volna az egyetlen poén a filmben, de ki kellett vágnunk, és egy kerettörténetet is forgatnunk a filmhez” – meséli Sára.

A Cigányok című dokumentumfilmről így vall az alkotó: „A Cigányok kapcsán sok cigánytelepen megfordultunk anyaggyűjtés közben, és sok történet, tapasztalat felgyűlt bennünk. A Feldobott kő önéletrajzi film volt, tehát az is belefért, hogy legyen benne egy rész a cigányokról. Meg ha az ember sorra vette a fontos témákat az internálásoktól a tanyaproblémán át a téeszesítésig, akkor ez kikerülhetetlen volt. Akkoriban a cigányügy napirenden volt a sajtóban. Ehhez a részhez nem is kellett hozzányúlni, mert a filmben ’56 előtt játszódik a jelenet, holott ilyen fertőtlenítő akciók a hatvanas években is voltak még. Azt lehetett mondani, hogy ez a múlt, túl vagyunk rajta, és így engedték. A jelenet egyébként megrendezett volt: megfizettük az embereket, akik szerepelnek benne. Ők pedig vállalták, mert érezték, hogy ez a film értük van, nem ellenük.”

Sára azt is elmondta, hogy utasította vissza Dósai Istvánnak, a Hungarofilm vezetőjének azon javaslatát, hogy Máté Péter legyen a film főszereplője.

„Mondtam neki, hogy ez az én döntésem, ti csak kereskedjetek a filmmel. Lehet, hogy Máté Péterrel jobban el tudták volna adni a filmet, de ez a fajta gondolkodásmód mindig is távol állt tőlem.”

Az 56-ról közvetve szóló 80 huszár c. filmmel, illetve a tervezett Madéfalvi veszedelem című filmmel kapcsolatban is fölidézte emlékeit: „Csoóri Sándorral eredetileg a mádéfalvi veszedelemről akartunk filmet csinálni, aminek már a Tiszatájban megjelent forgatókönyve is nagy vitákat váltott ki, és végül nem is engedélyezték a filmet. Akkor arra gondoltam, hogy ha egy másik történelmi eseményből csinálunk egy olyan filmet, amit a közönség is szeret, akkor talán a mádéfalvit is engedik. Így készült el a 80 huszár, de a mádéfalvit utána sem lehetett filmre vinni, mert az még direktebben szólt volna ’56-ról. A történet az, hogy Mária Terézia arra akarta kényszeríteni a mádéfalvi székelyeket, akik addig csak katonai szolgálatot teljesítettek a Monarchiának, de azt is úgy értelmezték, hogy a saját, erdélyi területeiket védik, hogy adózzanak is. Ami jogtalan volt, mert a Habsburgok adómentességet biztosítottak nekik. A mádéfalviak vitatkoztak, elégedetlenkedtek, és végső tiltakozásul egy részük felment a hegyekbe. Időközben azonban már beindult az elnyomó gépezet, és ha egy hadsereg a tett helyszínére ér, ott lőni fog. Szét is lőtték Mádéfalvát: több száz sebesült és halott volt, a többiek pedig kifutottak Moldovába. Ez később bekerült a bukovinai székelyekről szóló, Sír az út előttem című dokumentumfilmembe.

A Mádéfalvi veszedelemben tehát egyértelműek voltak az ’56-os áthallások, de ott vannak azok a 80 huszárban is, amikor például a tüntető lengyel diákok közé lövetnek a Monarchia katonái, és utána a lakosság kiteszi az ablakba a gyertyákat. Vagy amikor az osztrák tábornok vitatkozik a lengyel pappal, aki azt szeretné, hogy vigyék haza az idegen katonákat, ami elég pontosan rímel a „Ruszkik haza!” jelszóra, és erre mondja az osztrák tábornok, hogy „Ha mi kivonulunk innét, mit gondol, ki jön a helyünkre?”. Ezek merész mondatok voltak abban az időben.”

A Huszárik Zoltánnal forgatott Szindbád kapcsán a beszélgetésben fölmerült Latinovits Zoltán nehéz természete is. Róla így mesélt Sára: „Neki sok mindent elnézett az ember, mert nagyon tehetséges színész volt, és tényleg hozta a figurát: a mozgásával, testtartásával egy pillanat alatt tudott évtizedeket öregedni. Az elején azért akadt egy kisebb konfliktusunk. Zolinak volt egy jelenete a filmben, ahol két lánnyal táncol, úgyhogy leküldtünk hozzá a nyárra egy tánctanárt. Jól érezték magukat, ettek, ittak, beszélgettek, de táncolni nem tanult meg Zoli, az biztos. Amikor eljött a felvétel ideje, és nem ment a tánc, ideges lett. Szólt a kellékeseknek, hogy vigyék ki a képből a székeket, mert zavarják. A kellékesek kivitték, de a tánc akkor se ment. Mondta, vigyék ki az asztalt is. Következőnek már a behajló faágat szerette volna lefűrészeltetni, amin keresztül fényképeztem a jelenetet, mert a suhogó faleveleken átszűrve rögtön előjött Krúdy stílusa. A kellékesek neki is álltak, amikor odaballagtam hozzájuk, és azt mondtam: „Hogy egy képbe mit rakunk be, és mit viszünk ki, azt itt én mondom meg”. Ebből már értettek.”

Mikor a számára legkedvesebb filmjeiről kérdezték, Sára Sándor elmondta, hogy szerinte „ha egy filmből megragad az emberekben 10-15 perc, akkor érdemes volt elkészíteni. Remélem, hogy sok filmemben van egy negyedóra, amit érdemes megnézni. Operatőrként nagyon válogatós voltam, csak azt vállaltam el, aminek a forgatókönyvét és a rendezőjét is jónak tartottam. Ezért kevés filmet csináltam az életem során.”

A teljes interjú a Filmtett.ro portálon olvasható.

Borítókép: Sára Sándor budapesti otthonában 2013. október 21-én. Forrás: MTI / Czimbal Gyula

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!