Dízelbotrány: érintett a Peugeot és a Citroen is

2017.09.08. 13:47

Kétmillió motorral csalt a PSA a francia hivatal szerint

A francia csalás elleni hivatal azzal vádolja a Peugeot Citroen (PSA) autógyárat, hogy az ő dízeles modelljeikbe is csaló szoftvereket telepítettek. A párizsi tőzsdén a PSA mutatói azonnal csökkenésnek indultak, délig 3,8 pontot veszítettek.

Az ügyről péntek délután megjelent számában ír a Le Monde című napilap egy, az ügyészséghez eljuttatott jelentésre hivatkozva.

Az értesülés szerint a cég csaknem 2 millió olyan gépjárművet adott el, amelyek a kibocsátási értékek manipulálására lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral rendelkeznek.

A hivatal megítélése szerint a PSA „csaló beruházási gazdasági modellt” indított azzal, hogy olyan szoftvert telepített a motorokba, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem, ahelyett, hogy „tisztességes módon fejlesztette volna a szabályozásnak megfelelő motort, a környezetszennyezés megelőzése érdekében hatékonyabb technológiákkal”.

A párizsi tőzsdén a PSA mutatói azonnal csökkenésnek indultak, délig 3,8 pontot veszítettek.

A PSA szóvivője cáfolt minden „csalásra irányuló stratégiát”, és azt mondta, hogy az autógyár megerősíti technológiai döntéseinek érvényességét. Hozzátette, hogy a csoport „nem látta el csaló szoftverekkel” a járműveit, utalva a Volkswagen két évvel ezelőtti emissziós botrányára.

Ezek is érdekelhetik