Squadra Azzurra

2017.11.28. 13:03

Buffon nem bír elszakadni

Gianluigi Buffon mégsem vonult vissza a válogatottságtól, pedig a 39 éves labdarúgó két héttel ezelőtt könnyek között jelentette be, hogy többet nem lép pályára a Squadra Azzurrában.

„Szünetet tartok, mert benne vagyok a korban” – mondta a válogatottságról a Juventus hálóőre azon a hétfői díjátadó ünnepségen, amelyen átvette az előző bajnoki szezon legjobb kapusának járó díjat. Hozzátette: mindig a válogatott, valamint a Juventus „katonája” lesz, és nem képes „dezertálni”.

„Ha hatvanéves leszek, és hiányzik a kapus a válogatottból, akkor is elfogadom a meghívást, mert számomra megtiszteltetés az országomat képviselni” – tette hozzá Buffon. Szerinte a jövő évi világbajnokság előtti felkészülési időszak mérkőzésein is lehetőséget kaphat.

Az olasz válogatottnak viszont nem kell felkészülnie az oroszországi tornára, az együttes ugyanis hatvan év után nem jutott ki a vb-re, mert a selejtező utolsó, novemberi állomásán elbukta a Svédország elleni párharcot.

A 175-szörös válogatott Buffon tagja volt a 2006-ban vb-aranyérmes olasz együttesnek, és nagyon közel volt a hatodik vb-részvételéhez, ami a futballtörténelemben még egyetlen játékosnak sem sikerült.

Borítókép: AFP PHOTO / Miguel Medina

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!