barcelona

2020.10.29. 11:20

Koeman szerint ilyen jól még nem játszottak

A Juventus otthonában 2-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után Ronald Koeman, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, az ő irányításával most mutatták a legjobb játékot.

„Remek mérkőzést játszottunk egy nagyszerű csapat ellen.

Azt hiszem, a legjobb tudásunk szerint futballoztunk, sok gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki. Nagyon örülök ennek a játéknak, a csapat karakterének és a nagyszerű győzelemnek”

- nyilatkozta az augusztus közepén kinevezett holland szakember a torinói találkozó után.

A Ferencváros csoportjában rendezett második fordulós meccsen Ousmane Dembélé a 14. percben szerzett vezetést a vendégeknek. Az olasz együttes ezt követően

Álvaro Morata révén háromszor is betalált, de a játékvezető a videobírós visszajátszásra támaszkodva mindhárom gólt érvénytelenítette les miatt.

A végeredményt Lionel Messi állította be büntetőből a 91. percben.

Koeman hozzátette, csapata most nyújtotta a legösszeszedettebb teljesítményt az érkezése óta, mivel a középpályán megmutatkozott játékosai remek egyénisége.

„Ez volt a legjobb játékunk, és a csapat megmutatta, hogy a keddi hírek nem befolyásolták” – utalt Josep Maria Bartomeu klubelnök és az egész klubvezetés lemondására az edző. Hozzáfűzte, nem lepte meg, ami történt, mert szerinte az elnök a klub érdekében hozta meg ezt a döntést.

A katalánok számára azért is jött rendkívül jókor az idegenbeli siker, mert a közelmúltban a bajnokságban kikaptak a Getafétól, és a Real Madrid elleni rangadót is elveszítették.

A Juventusból többek között Cristiano Ronaldo, Giorgio Chiellini, Matthijs de Ligt és Alex Sandro is hiányzott, ezért Andrea Pirlo elsősorban a tapasztalatbeli különbségben látta a vereség okát.

„Vannak fiatal játékosaink, akik még nem játszottak ilyen típusú mérkőzéseket. Mindannyian jól teljesítettek, de kissé elfáradtak, mert nem volt sok cserelehetőségünk. Mindezek ismeretében normális, hogy megszenvedtünk a Barcelona ellen” – nyilatkozta.

Hangsúlyozta, tudták, hogy nehéz dolguk lesz, hiszen ellenfelük megszokta, hogy ilyen magas színvonalon futballozik, ők pedig még dolgoznak ennek a szintnek az elérésén.

„Ez a mérkőzés hasznos lesz számunkra a fejlődéshez. Remélem, hamarosan több játékosom is visszatérhet, mert nincs sok lehetőségem. Majdnem minden kezdőnknek végig kell játszania kilencven percet hetente kétszer”

- magyarázta Pirlo. A szakvezető rámutatott, gyorsabbnak kell lenniük a labdajáratásban, ha többször akarnak egy az egy elleni helyzeteket létrehozni.

A hatpontos Barcelona vezeti a G csoport tabelláját, a Juventusnak három, a Dinamo Kijevnek és a Ferencvárosnak a szerdai 2-2-es döntetlen után egy-egy pontja van.

Forrás: MTI

Borítókép: Messi mutatja, hogy minden oké

Ezek is érdekelhetik