lemondás

2017.08.08. 06:12

A vizsgálóbizottság szerint Szíriában követték el a legborzalmasabb háborús bűnöket

Lemondott posztjáról a Szíriai Vizsgálóbizottság főtitkára. Del Ponte vasárnap jelentette be, hogy távozik a bizottságból, miután kiábrándította, hogy a Biztonsági Tanács nem tett semmit a háborús bűnösök felelősségre vonásáért.

Szíriában, egyébként, mint mondta, minden fél követett el súlyos bűnöket.

„Higgyék el nekem, sem Ruandában, sem az egykori Jugoszlávia területén nem láttam a Szíriában elkövetett borzalmas bűncselekményekhez hasonlóakat”

- nyilatkozta a Blick című svájci magazinban. Az interjúban egyaránt bírálta Bassár el-Aszad elnök kormányát, annak ellenfeleit és a nemzetközi közösséget. Ugyanakkor a főtitkár kulcsfontosságúnak tartja a bűnösök elszámoltatását, és támogatja a bizottság folytatódó munkáját.

Del Ponte, aki a Ruandában és a volt Jugoszlávia területén elkövetett rémtettek kivizsgálására létrehozott nemzetközi törvényszékek ügyészeként vált híressé, többször is ostorozta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, amiért tagjai elutasították egy hasonló bíróság felállítását a szíriai konfliktus ügyében.

Oroszország, az Aszad-rezsim legfontosabb támogatója és Kína 2014 májusában megvétózta azt az ENSZ-határozatot, amelynek értelmében a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) jogkörébe utalták volna a Szíriában elkövetett háborús bűntettek ügyét.

„Feladom. A Biztonsági Tanács tagállamai nem akarnak igazságot szolgáltatni”

- fűzte hozzá del Ponte, hangsúlyozva, hogy nem akar többé részese lenni ennek a bizottságnak, „amely egyszerűen semmit sem tesz”. „Azt hittük, hogy a nemzetközi közösség levonta a tanulságokat Ruandából. De semmit sem tanult” - mondta del Ponte a Blicknek.

A genfi székhelyű Emberi Jogi Tanács által 2011 augusztusában létrehozott Szíriai Vizsgálóbizottság rendszeresen jelentést tett az emberi jogok megsértésének eseteiről, bárki is követte el azokat. Emellett interjúk ezreit gyűjtötte össze, és összeállította a háborús bűnökkel gyanúsíthatóak listáját, amely azonban mindmáig az ENSZ emberi jogi főbiztosának szekrényében hever.

A testülethez 2012 szeptemberében csatlakozott egykori svájci főügyész azt mondta, szeptemberben utoljára vesz majd részt a bizottság ülésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!