terjesztési engedély

2021.01.29. 07:53

A sajtószabadság korlátozása ellen szól a Kúria döntése

A Pesti Hírlap tulajdonosa szerint a sajtószabadság védelme jegyében született a Kúria szerdai döntése, amely ideiglenes intézkedésként megtiltotta a Fővárosi Önkormányzat ingyenes, közterületi lapterjesztésre vonatkozó rendeletének alkalmazását.

A rendelet a Pesti Hírlap mellett a Metropolt érintette volna – írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.

Milkovics Pál a lapnak úgy nyilatkozott:

„Újságtulajdonosként megnyugtató dolog látni, bírói döntés igazolja, hogy a rendszer védi a sajtószabadságot.”

A Pesti Hírlap tulajdonosa arra is kitért, hogy lapjának jelenleg is van terjesztési engedélye, ám a cég ügyvédei még tanulmányozzák, hogy ehhez jogilag hogyan viszonyul a Kúria határozata.

A főváros tulajdonában álló közterületek használatáról szóló rendelet érintett bekezdése szerint akkor lehet közterületen ingyenesen terjeszteni sajtóterméket, ha annak négy oldalán a Fővárosi Önkormányzat, illetve intézményei tehetik közzé az általuk meghatározott közérdekű információkat ellenszolgáltatás nélkül.

Lovas Dániel, a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) elnöke a lapnak úgy nyilatkozott:

A legfelsőbb bírói fórum döntése azt mutatja, hogy a szakmai problémák mellett jogi akadályai is vannak a fővárosi rendeletnek, amely magántulajdonban lévő lapokban helyezné el egy önkormányzat közleményeit.

Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke úgy vélekedett: „Egyedül az adott lapot kiadó magáncég üzleti érdeke sérül(het), erről szól a közbenső döntés, de ez nem médiajogi vagy médiaszakmai kérdés.”

Az önkormányzat rendeletét Budapest Főváros Kormányhivatala tavaly jogszerűtlennek találta, és felszólította a Fővárosi Közgyűlést annak módosítására. Miután ez nem történt meg, pert indítottak a Kúrián a rendelet ellen. A szerdai ideiglenes határozat az ügy eldöntéséig tart, amire kilencven napja van a Kúriának – olvasható a Magyar Nemzetben.

Ezek is érdekelhetik