2018.10.16. 11:19
Minőségi programok öt településen
Ami tavasszal még ígéret volt, az őszre már valóság lett: a programok bő választékával indult meg a közösségi élet szervezése öt zselici településen.
Kadarkút, Csököly, Rinyakovácsi, Szilvásszentmárton, Zselickislak önkormányzatai és a SZOLTIVA Tanácsadó Szociális Szövetkezet sikeres pályázata eredményeként a következő két évben számos rendezvény szolgálja a lakosságot. A program célja a helyi közszolgáltatások minőségének növelése és elérhetőségük megkönnyítése. Nem kevesebbet várnak ettől, minthogy javuljon a lakosság élete, és szívesebben válasszák a helyben maradást.
A pályázati forrásnak köszönhetően minden településen kialakítanak egy-egy közösségi teret. Kadarkúton például már felavatták azt az edzőtermet – a szükséges eszközökkel felszerelve –, amely a helyi szkandercsoportnak otthont ad. A 13 éve működő kisközösség komoly sporteredményeket ért el eddig, megérdemelte, hogy megfelelő helyen készülhessen. A többi program helyszíne a művelődési ház, ahol aerobic, jóga, senior torna és zumba várja a mozgásra vágyókat, de szerveződött varrócsoport, egészséges életmód- és szülői klub is. A foglalkozások népszerűsítésére jól használják a közösségi oldalak adta lehetőségeket.
Csökölyben tavasz óta néptáncoktatásra járnak a gyerekek, akik a helyi rendezvényeken már színpadra is léptek. Ugyanilyen népszerű a bábszakkör, és a fiatalabb korosztály körében az aerobic és a zumba. A közösségi tér kialakítása folyamatban van, ám a sporteszközöket már megvásárolták.
Rinyakovácsiban a kultúrház, a sportpálya és a most felújított Pajtaszínház a közösségi programok helyszíne. A helyi fiatalok már lelkesen látogatják a rendezvényeket és használják a sporteszközöket.
Szilvásszentmártonban a sport és az egészség témájában volt igény klub szervezésére, emellett rendszeresek a csocsó, pingpong, tollaslabda és sakk foglalkozások. A közösségi terek megújítása még folyamatban van.
Zselickislakon az IKSZT épületében gyűlnek össze a helyiek, az eddigi tapasztalatok szerint az aerobic és a zumba foglalkozások találtak kedvező fogadtatásra.
A pályázat megvalósítói azt várják a programoktól, hogy azok jótékony hatással lesznek a rendszeres látogatók életére: felkeltik az érdeklődést a szabadidős rendezvények iránt, erősítik a közösséghez való tartozást, és a lakóhelyhez való kötődést. Mind az öt településen közös cél a hátrányos helyzetű lakosság bevonása, számukra tartalmas kikapcsolódás biztosítása. Bíznak abban, hogy a jól működő kisközösségek támogatást adnak majd tagjaiknak a mindennapi problémák megoldásához.
Az „Együtt a Zselicben a humán szolgáltatások fejlesztéséért” című, EFOP- 1.5.3-16-2017-00081 azonosító számú projekt az Európai Unió és a magyar költségvetés 249 442 300 Ft-os támogatásával valósul meg.
