szponzorált tartalom

2021.04.06. 15:37

Amit az iskolában nem tanítanak: felnőtt életre nevelés játékosan

Gyakran megkapja az oktatási rendszer azt a kritikát, hogy – bár sok mindenre jó – nem készíti fel a gyerekeket a valódi, felnőtt életre, helyette rengeteg – egyesek szerint felesleges – lexikális tudással traktálja a gyermekeket. Ez a kijelentés számos ellenérvvel megcáfolható, van azonban néhány fontos dolog, amit valóban nem (vagy már nem) tanítanak az iskolarendszer keretein belül. Az ilyenfajta praktikus tudás átadásának feladata így a szülőre hárul. Mint mindennek, ennek is megvan a szépsége, hiszen így lehetőség nyílik összekötni a kellemest a hasznossal: úgy együtt tölteni az időt gyermekeinkkel, hogy közben játszva taníthatunk nekik valamit.

Hasznos gyerekjátékok

Szinte evidencia, hogy a gyerekek szeretnek babázni és autózni, és azt is sokan tudják, hogy míg a különböző babás játékok a szülővé válást imitálják és gondoskodni tanítják a kisgyermeket, addig a játékautók inkább a műszaki érdeklődés felé terelik őket. Az azonban már sokak számára kevésbé világos, hogy számos kreatív játék jelent gyakorlást a felnőtt lét hétköznapjaira: számos logikai játék például az agy azon területeit fejleszti, amelyek segítségével gyermeke könnyebben boldogul majd a pénzügyeiben és fejlődik a problémamegoldó képessége is, a legtöbb társasjáték során pedig megtanulja, hogyan dolgozzon egyedül egy csapat részeként, ami majdani munkahelyén igencsak hasznos lesz számára. Ezek a játékok fiúk és lányok számára egyaránt fontosak, mert – bár furcsán mutat egy barbie baba egy kisfiú kezében – mindkét nem megszerezheti a saját maga számára hasznos tudást tőlük. Ráadásul nincs is annál jobb, mint mikor együtt játszik az egész család!

Bevonás a mindennapi feladatokba

A gyerekeket a felnőtt életre úgy lehet a legjobban felkészíteni, ha bevonjuk őket a mindennapi feladatok elvégzésébe. Persze ez nem összekeverendő a gyerekmunkával, csupán egy kis ízelítő nyújtásáról van szó. Például nincs annál jobb módja a főzéshez való jó viszony kialakításának, mint a nagymama konyhájában sündörögve belecsipegetni a tésztába. A következő alkalommal már egy kicsit a tapicskolást is ki lehet próbálni, míg a végén arra leszünk figyelmesek, hogy az apró kezecskék szaggatják a pogácsát.

De ugyanez vonatkozik a barkácsolásra, a kertészkedésre vagy akár a takarításra is: ha hagyjuk, hogy kialakuljon az érdeklődés és kipróbáljanak olyan felnőttes dolgokat, mint a szerelés vagy akár a kézimunka, mire felnőnek, biztos tudás lesz a kezükben az élet praktikus oldaláról.

Játékosan és pozitívan rengeteg hasznos tudást adhatunk át csemetéinknek, de arra azért érdemes nagyon odafigyelni, hogy mindent csak módjával és a maga idejében.

Mert a gyermekek az első és legfontosabb feladata nem más, mint gyereknek lenni.

Ezek is érdekelhetik