Vélem-én

2011.09.14. 08:40

Magyar vircsaft

Az osztrák pénzügyminiszter szerint a terv veszélyezteti Kelet-Közép-Európa pénzpiaci stabilitását és Európa egészét.

Vas András

Véget vetünk az osztrák vircsaftnak – jelentette ki még előző regnálása alatt a miniszterelnök. Orbán Viktor akkor a burgenlandi gazdák vélt-valós dunántúli garázdálkodása ellen emelt szót, ám bejelentése nem váltott ki túl nagy mozgolódást Hegyeshalomtól nyugatra. Nem úgy hétfői parlamenti beszéde, melyben országvédelmi programját, ezen belül a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztési lehetőségét vázolta.

Kevesen mondhatták el eddig idehaza, jelentős befolyással bírnak az osztrák gazdaságra, a magyar kormányfő azonban ebben is úttörőnek bizonyult. A két, Magyarországon jelentős érdekeltségekkel bíró osztrák bank részvényei azonnal mélyrepülésbe kezdtek, Ausztria külügyminisztere pedig kijelentette, bankjaikat létükben fenyegeti a magyar kormányzati elképzelés, mely sérti az EU magánjogi szerződésekre vonatkozó alapelveit. Reagált az osztrák pénzügyminiszter is, aki úgy vélte, a terv veszélyezteti Kelet-Közép-Európa pénzpiaci stabilitását és Európa egészét. Mielőtt bárki heveny labancozásba kezdene, nem árt megjegyezni, hogy a hazai bankszövetségnél is kiverte a biztosítékot a tervezet, s a grémium kilátásba helyezte, az Alkotmánybíróságon, valamint az EU illetékes szerveinél keres jogorvoslatot.



Bár a kormányszóvivő szerint a terv különösebb gond nélkül végrehajtható, ennek ellenére az igazságügyi minisztérium szakértői már a kormányfői bejelentés előtt jelezték, jogellenesnek tűnik ilyen mértékben beavatkozni polgári szerződésekbe, s az első körben a bankokat terhelő, akár több százmilliárdos költséget a magyar államnak kell majd megfizetnie.
Tehát az adózóknak, köztük a devizahiteleseknek.

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!