prototípus

2020.08.30. 07:32

Elon Musk bemutatta az agy és az okostelefon között kapcsolatot létesítő eszközét (videó)

A Neurolink vezetője az eszközzel az emberi elmét a mesterséges intelligenciával kívánja idővel integrálni.

Az okostelefon és az emberi agy közötti elektronikus kapcsolat prototípusát mutatta be Elon Musk.

A Neurolink cég műszerének prototípusa képes a neuronok és egy okostelefon közötti információ átadására. Az érme méretű eszközt a koponyában kell elhelyezni. A haj alatt megbújó apró hegen kívül semmilyen nyomot nem hagy – mondta Musk.

Az eszközt már kipróbálták disznókba ültetve. Musk bemutatta az egyik állatot is, melynek a törzséből érkező impulzusokat továbbítja az eszköz. Minden alkalommal, amikor a disznó megérintett valamit a testével, a képernyőn elektromos jelek tűntek fel. Egy futószalagon mozgó állat esetében a műszerből érkező információk alapján egy szoftver segítségével pontosan megállapítható, melyik végtagját fogja mozdítani az állat.

Musk szerint a technológia az embereknél alkalmazható lehet például a fájdalmak vagy látászavarok elleni küzdelemben, valamint gerincvelő-sérülések esetén is.

Elképzelhető, hogy a jövőben a sérült idegszövetek a technológia segítségével áthidalhatóak lesznek, így a mozgásukban korlátozott emberek ismét járhatnak.

A műszer agyba történő beültetésére a Neurolink kifejlesztett egy robotot. Az összeköttetés nélkül feltölthető eszköz bluetooth segítségével kommunikál egy telefonos applikációval.

A cég reményei szerint a különleges operáció költségei idővel néhány ezer dollárra csökkennek. Azt, hogy mikor válik elérhetővé az eljárás, nem közölték.

Ezek is érdekelhetik