illegális üzlet

2018.10.06. 17:45

Csempészett majomhúst is árulnak Brüsszelben

Illegálisan elejtett afrikai vadállatok húsát árulják több boltban is Brüsszel főként afrikaiak által lakott Matongé negyedében – jelentette a belga sajtó szombaton.

A VRT flamand közszolgálati csatorna riporterei rejtett kamerával járták be a városrészt, ahol néhány üzletben Afrikából becsempészett majom- és antilophúshoz is hozzá tudtak jutni. A vásárolt húsok védett fajok, például a Brazza-cerkóf, a vörösfarkú cerkóf és a kék bóbitásantilop orvvadászatából származtak – derült ki.

Szakértők rámutattak: Brüsszelt közvetlen repülőjáratok kötik össze számos afrikai várossal, ezért vált fontos célpontjává a csempészeknek, akik innen Európa más részeire is szállítanak az illegálisan elejtett állatok húsából.

Becslések szerint a belga főváros repülőterén keresztül évente 100-150 tonna vadhúst csempésznek Európába. Jó példa erre, hogy két héttel ezelőtt hat kilogramm krokodil- és antilophúst foglaltak le a zürichi repülőtéren egy Brüsszelből érkezett utasnál.

Noha pénzbírságot és börtönbüntetést is kiszabhatnak a veszélyeztetett állatok húsának illegális kereskedelméért, kicsi a lebukás kockázata. Az elmúlt négy évben senki ellen nem emeltek vádat emiatt Brüsszelben.

A sok más európai nagyvárosban is kapható, egyesek számára ínyencségnek számító, egyébként igen drága húsfélék jelentős egészségügyi kockázatokat jelenthetnek, még ha általában füstölve is árulják őket, ami jelentősen csökkenti a megbetegedések lehetőségét.

Borítókép: Brazza-cerkóf néz hitetlenül

Flickr

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!