egyhangúság takarodj!

2019.09.04. 17:06

Így mondhatunk búcsút az unalmas hétköznapoknak

Vannak időszakok, amikor unalmas lehet a napok egymásutánisága. Amikor nem történik semmi különös, vagy ha igen, az sem rólunk szól. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt érezni: egyhangú az életünk.

Forrás: Shutterstock

Fotó: fotoliza

De ha egy kicsit átvarázsoljuk a napokat, mindjárt izgalmasabb lesz minden! Íme a csalad.hu néhány ötlete:

Magam-vagyok hétfő

Zsúfolt, feladatokkal teli, zsongós hétvége után igenis megérdemeljük, hogy magunkra figyeljünk egy kicsit. Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy szabadságra megyünk a családtól, inkább azt, hogy a szokottnál egy kicsit jobban befelé fordulunk. Tovább nézelődünk bevásárlás közben, meglepjük magunkat egy finomsággal, a feladatok közepette is leülünk újságot olvasni, vagy rohanás helyett nyugodtabban időzünk a fürdőszobában.

Megtisztulós kedd

Ezen a napon határozzuk el, hogy jóleső lesz a takarítás! Ehhez az is kell, hogy lépjünk ki a szokásainkból, és legyen szórakozás a munka! Tegyünk be zenét, vagy egy könnyű filmet, mialatt tisztogatunk, így könnyebben telik az idő. Minden héten vigyünk egy kis extrát a takarításba, amit már rég csináltunk, így szép lassan valóban csillogni fog a lakásunk.

Barátnőzős szerda

A beszélgetésekre szükségünk van, akár hallgatók vagyunk, akár belőlünk kívánkozik ki valami éppen nagyon fontos. Ezen a napon kerítsünk arra lehetőséget, hogy személyesen, vagy telefonon „találkozhassunk” a számunkra fontos személyekkel. Ne legyünk elégedetlenek, ha csak pár percet sikerül együtt töltenünk, a rendszeresség segíteni fog abban, hogy újraéledjenek az egy ideje már csak lappangó barátságok.

Rendes csütörtök

A rendrakás mindennapos feladat, pláne, ha több gyermek is él a családban. Ezúttal mégis tegyük ezt úgy, hogy számunkra élmény legyen! Biztosan akad olyan polc, fiók vagy sarok a lakásban, ami régóta érintetlen, és valamiért nehézkes körülötte a rendrakás. Most mégis fogjunk neki éppen ennek a rendezetlenségnek! Bár a kezdet egyáltalán nem könnyű, idővel lendületet kapunk, és pár csütörtök múlva tipptopp, szeretett kis zuggá válik az addig mostoha terület. Mi pedig legyőztünk egy régóta ránk nehezedő mumust!

Hű, de finom péntek!

Praktikus és élvezetes is lehet, ha péntekenként sütünk-főzünk. Egyrészt amit ezen a napon elkészítünk, az már asztalra kerülhet a hétvégén, másrészt ha izgalmas újdonságokkal kísérletezünk, magunknak is örömet szerzünk. Itt az ideje a régóta gyűjtögetett recepteket kipróbálni!

Aktív szombat

Sétáljunk egy hatalmasat, kiránduljunk, menjünk múzeumba vagy moziba – a lényeg, hogy mozduljunk ki otthonról! Legyen a szombat a testi-lelki felfrissülésé: ezen a napon törekedjünk arra, hogy legyen alkalmunk valami újat látni, valamitől meghökkenni, valamire rácsodálkozni.

Családozós vasárnap

Nyugalom, béke, pihenés, közös játék. Rég nem látott nagymama, unokatestvérek, családi ebéd, beszélgetés. Ma a reggeli lustálkodás és az ebéd utáni alvás miatt se legyen lelkifurdalásunk, megérdemeljük a pihenést! Szép napot!

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!