apja lánya

2018.01.03. 12:48

Vonzza a színpad Kóbor János tini lányát

A tízéves Léna imád táncolni, és egyáltalán nincs lámpaláza.

Az Omega énekesének szeme fénye nemrég töltötte be a tizedik életévét, így már hivatalosan is tinédzsernek számít. A lányra szinte rá sem lehet ismerni, annyit nőtt az elmúlt időszakban. Büszke is rá az édesapja, hiszen tehetséges is: szép hangja van, remekül zongorázik és imád táncolni. A Bors cikke szerint Lénát az utóbbi vonzza leginkább: egy ideje ugyanis akrobatikus rock and rollt és hip-hop táncot tanul, aminek szülei kétszeresen is örülnek.

„Léna kezdettől fogva na­gyon önálló, maga dönt sok mindenben. Sokáig nem tudtuk, mihez lesz kedve, vártunk türelmesen. Örülök, hogy a tánc mellett döntött, mert szép mozgáskultúrája lesz”

– mondta a lapnak az Omega frontembere, aki nem tagadja, Léna néha meglepi a kérdéseivel.

Az énekes felesége, Deme Zsóka és a lányuk, Léna a Bors rendelkezésére bocsátott felvételen

„Az iskolában sok mindent hall, most karácsony előtt azzal állított haza, hogy végül is jön-e a Jézuska vagy nem, mert a többiek annyi hülyeséget beszélnek. Én ilyenkor is rábízom a döntést, azt mondom neki, hogy valamiben kell hinnünk, én például hiszek benne, és ő ezt elfogadja.” -fejtette ki Kóbor.

A 74 éves énekes egyébként remek formában van, az Omega kétórás, jubileumi nagykoncertjét is végigénekelte és végigtáncolta, ám fáradtságnak a nyoma sem látszott rajta.

Kóbor a jövő miatt sem aggódik, nem tűnődik azon, mi lesz, ha a lánya érettségizik vagy férjhez megy:

„A fiús kérdések egyelőre nincsenek napirenden, de szerintem ma már a gyerekek sok mindent az interneten néznek meg. Az sem foglalkoztat, mi lesz, ha hazajön az első fiúval, vagy épp férjhez megy. Ez még messze van, van még pár generáció előtte.” – zárta rövidre a témát az Omega énekese.

Borítókép: Kóbor János az Omega megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő nagykoncerten a budapesti Papp László Sportarénában, december 28-án. MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik