munkaerőpiac

2018.08.04. 09:24

Sikeresen aktivizálták az embereket

A munkanélküliségi ráta javult 2010-hez képest, azonban, ha megnézzük, valójában a foglalkoztatottsági ráta az, ami igazán pozitív irányba mozdult el a korábbi évek adataival összevetve. A munkahelyteremtés a kormány egyik fontos programja volt, de a sikerhez más ösztönzők is kellettek.

A munkahelyvédelmi akcióterv és a segélyek visszafogása eredményesnek bizonyult Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint, aki az ECHO TV Napi aktuális című műsorában értékelte a magyar munkaerőpiac állapotát, rávilágítva arra, hogy az ország uniós szinten is jól teljesít.

A gazdasági elemző szerint a pozitív változások ellenére a keleti régióban 8 százalék felett van a munkanélküliség, míg az országos átlag négy százalék alatt van. Előbbiben azonban pozitív változás várható az új BMW-gyár létesülését követően.

Regős Gábor kijelentette, a magyar gazdaság erősítésében-fehérítésében a foglalkoztatottság javítását célzó lépések mellett több innovatív ötlet is szerepet játszott.

Európában nincs egységes módszer arra, hogy hogyan szolgáltassanak adatot a helyi (adó)hatóságoknak, az augusztus elsejétől Magyarországon bevezetett online számlázás egyedülálló Európában – mondta az elemző.

A teljes beszélgetés:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!