Irodalmi estek, bemutatók

2018.11.15. 06:00

Ma nyitja kapuit a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában vasárnapig tartó esemény Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvényének számít, és egyben Románia egyik legnagyobb könyvvására.

A szervezők közlése szerint a kiemelt programok között szerepel a budapesti Nézőművészeti KFT. Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című produkciója, amelyen a marosvásárhelyi színház színművészei lépnek fel, Bíró Eszter és zenekarának gyerekeknek szóló koncertjei, valamint a 75 éves Koltai Róbert előadóestje.

A vásár egyik állandó programsorozata az Irodalmi Kávéház. Ennek keretében bemutatják az Élő Várad Mozgalom Főpróba című performanszát, amely Zudor János Romániából jöttem című poémájának felhasználásával készült. A programsorozatban több könyvbemutató és beszélgetés lesz.

Fotó: Antal Erika / Maszol.ro

Nagy sikernek örvend idén is az Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű vetélkedő, amelyre több mint 300 csapat, azaz mintegy 1000 gyerek jelentkezett.

A mintegy száz program zöme a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban és annak különböző termeiben zajlik, de lesznek könyvbemutatók, beszélgetések és előadások egyebek mellett az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban, a marosvásárhelyi várban és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban.

Ezek is érdekelhetik