sorsolás

2020.03.03. 18:49

Nemzetek Ligája: a török, szerb, orosz hármassal találkoznak a magyarok

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a másodjára kiírt sorozat másodosztályában szerepel.

A magyar labdarúgó-válogatott a török, a szerb és az orosz csapattal került azonos csoportba kedden a Nemzetek Ligája amszterdami sorsolásán.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a másodjára kiírt sorozat másodosztályában szerepel, ha csoportgyőztes lesz, feljut az élvonalba, ha utolsóként végez, akkor kiesik a C osztályba.

A korábbi holland válogatott futballista, Rafael van der Vaart által kihúzott csoportból Oroszország és Törökország már biztos résztvevője a nyári kontinensviadalnak, míg a szerbek – a magyarokhoz hasonlóan – pótselejtezőt játszanak.

A nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján 52. magyar nemzeti együttes a leggyengébb a kvartettben, a törökök és a szerbek holtversenyben a 29., az oroszok pedig a 38. helyen állnak.

Nem lehetett volna nehezebb ellenfeleket kapni, ez a B divízió legerősebb csoportja

- jelentette ki a közmédiának a magyar válogatott olasz szakvezetője. Úgy fogalmazott, hogy nem gondol még az NL-re, most csakis a márciusban esedékes Európa-bajnoki pótselejtező érdekli, hogy a nemzeti együttes kijusson a részben hazai rendezésű kontinensviadalra.

A magyar válogatott menetrendje:

Törökország-Magyarország, szeptember 3. 20.45

Magyarország-Oroszország, szeptember 6. 18.00

Szerbia-Magyarország, október 9. 20.45

Oroszország-Magyarország, október 12. 20.45

Magyarország-Szerbia, november 14. 20.45

Magyarország-Törökország, november 17. 20.45

Annyit mondott, hogy „a három riválisunk a csoport esélyese, de szeretnénk felnőni a feladathoz, fejlődni és jó meccseket játszani ilyen kiváló ellenfelekkel szemben is”.

A magyarok március 26-án Bulgária vendégeként lépnek pályára, szófiai siker esetén pedig öt nappal később a Puskás Arénában fogadják az izlandi-román párharc győztesét az Eb-részvételért.

Az NL a 2022-es, katari világbajnokság európai selejtezősorozatának kezdetét is jelenti, mert a 12 pótselejtezős helyből kettőt a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a jövő tavasszal rajtoló világbajnoki selejtezőből nem jut ki automatikusan vagy nem zár a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A kvartettek küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy duplafordulós körben bonyolítják le.

Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről. A címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása:

A osztály:

1: Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia

2: Izland, Dánia, Belgium, Anglia

3: Horvátország, Svédország, Franciaország, Portugália

4: Németország, Ukrajna, Spanyolország, Svájc

B osztály:

1: Románia, Észak-Írország, Norvégia, Ausztria

2: Izrael, Szlovákia, Skócia, Csehország

3: MAGYARORSZÁG, Törökország, Szerbia, Oroszország

4: Bulgária, Írország, Finnország, Wales

C osztály:

1: Azerbajdzsán, Luxemburg, Ciprus, Montenegró

2: Örményország, Észtország, Észak-Macedónia, Georgia

3: Moldova, Szlovénia, Koszovó, Görögország

4: Kazahsztán, Litvánia, Fehéroroszország, Albánia

D osztály:

1: Málta, Andorra, Lettország, Feröer-szigetek

2: San Marino, Liechtenstein, Gibraltár

A D osztályból két csapat jut fel, így a C osztály négy csoportutolsója a bennmaradásért játszik osztályozót.

Borítókép: a magyar labdarúgó-válogatott edzése a Wales-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt a cardiffi városi stadionban 2019. november 18-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!