Sonline.hu videó

2023.08.22. 20:04

Újra hajót faragna hatalmasra növesztett tökéből a sántosi fiatal

Jó esélye van ennek a töknek, hogy hajóként végzi, mint az előző évben.

Koszorus Rita

Szépen cseperedik a gondos gazda keze alatt.

Még nem igazán szép sárga, de méretei már most irigylésre méltóak. Keresztes Martin idén is nevezni készül a töknevelő versenyre és az esélyes versenytökről egy képet is közzétett a világhálón. Mint azt kérdésünkre elmondta: még nőni fog a növény, így a pontos súlya egyelőre nem ismert. De számíthatunk rá, hogy a Kaposvári Nagypiacon az élmezőnybe fog kerülni a hagyományos versenyen. Persze ehhez az is kell, hogy idén is meghirdessék a megméretést és az is, hogy a termés egészben átvészelje a következő néhány hónapot. 

Martin nem titkolt célja, hogy idén is végrehajtsa fogvacogtató mutatványát az óriási tökkel, vagyis hajót készül faragni belőle. Ezt már tavaly is megtette, akkor a bőszénfai tavon tették vízre a hajót, amibe még talán Hamupipőke is beszállt volna. Noha igencsak nedves közegben lehetett fedélzetre szállni. 

Keresztes Martin elmondta: ha minden a tervek szerint alakul, idén is Bőszénfát veszi célba tökhajójával, de ha másik tavon is szívesen helyet adnának nem hétköznapi vízijárművének, elfogad meghívásokat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában