A Teremtő szelíd szavára mindig válaszol és tettekre indít a lélek

Tágas belvárosi polgári házban szőjük a szót; a stílbútorok, a kiegészítők, az olajképek és a dúsaranyú könyvgerincek is igazolják: generációk éltek, alkottak és szerettek e remek ízléssel berendezett lakásban, s bár Torma Ákos kiskorpádi parasztcsaládból való édesapját az érettségi napján, 1916-ban bevonultatták és Galíciába vitték, a visszatérés, a megmaradás és a továbbhaladás vágya-öröme folyamatos motivációt jelentett szűkre szabott földi létében. Megjárta a Dont is a II. világháborúban; ellátótisztként a mozgó frontvonal mögött 30 kilométerre haladtak az élelmiszerraktárakkal, ám a voronyezsi összeomlás előtt egy héttel leszerelték. Hazajött Kaposvárra.

Ahogy közeledett a front, utcafelügyelőnek nevezték ki, s otthonukat meg kellett osztani az orosz parancsnokkal. 1944 karácsonya előtt ebédtől hívták a városházára s egy év után tábori levelezőlapon jött az örömhír Murmanszk mellől, hogy életben van. 1947 nyarán alig 40 kilósan, hasig érő szakállal érkezett meg a málenkij robotból. S hogy mi volt a bűne? Az, hogy éppen itthon tartózkodott, amikor elvitték. Egy ideig munkanélküli lett, később – jól hasznosítva közgazdasági ismereteit – az erdészet könyvelőjeként dolgozott, majd az OTP hitelügyi csoportvezetőjeként vonult nyugdíjba. 

E családi sorsban az egész XX. század felsejlik, de Isten terve is, hiszen apját mindannyiszor megmentette az Úr. Érzi ezt a házigazda is, aki soha nem akart jogász lenni, ám a Fennvaló a paragrafusok mellé parancsolta. 

A Somssich-Táncsics gimnázium után munkát kellett vállalnia, és emellett végezte el a pécsi egyetemet. 1957-ben került a bíróságra; először adminisztrátorként, majd előadóként, később statisztikusként, majd fogalmazóként dolgozott, aztán titkárként, járásbíróként, megyei bírósági bíróként. A tanácselnöki székből került a megyei cégbíróság élére. 
– Diákként jártam én hittanra, konfirmáltam is, de amikor a bíróságra kerültem, be kellett szüntetni a vallásgyakorlást – mondta Torma Ákos. – Leányunkat titokban kereszteltük meg. Szerencsére a feleségem, Ági folyamatosan járt a református templomba. A 80-as évek környékén kaptam a hívást: menj el a templomba, keresd meg a lelkészt – diktálta diszkréten a fülembe a teendőket a Teremtő. Én meg engedelmeskedtem neki, és boldog voltam, hogy elindított, illetve visszaterelt erre az útra. Később presbiternek, majd gondnoknak is megválasztottak, és az egyházi bíróság bírója lettem. A szolgálat tette teljessé az életemet, az Istenhez való odafordulás cukorbajom egyensúlyproblémáit is enyhíti. 

Kispéter Miklós A győzelmes film című könyve a 30-as években jelent meg, rengeteg fotóval illusztrálva. Torma Ákos diákként próbálta megérteni belőle a mozgófilmekről való esztétikai okfejtéseket, s eközben ráébredt: érdekli a filmművészet. Amikor édesanyja 1946-ban megkapta a segélyt, akkor befizette fiát a moziba. Ákos megnézhette az Óz, a csodák csodája című filmet, ami tovább fokozta vonzalmát fotóhoz, filmhez, forgatáshoz. Az évek, évtizedek pedig tovább bővítették a mozgóképkultúra terén szerzett ismereteit. Miközben fotózott, kísérleti filmeket, dokumentumfilmeket készített Erdélyről, Somogyról, a Kárpát-medencéről – közelünkbe hozva a teremtett világ szépségeit. 

Szívesen adott elő a TIT-ben; Szerafin Zoltánnal, Torma Károllyal, e művészeti ág két ikonikus alakjával, s egymást tanítva elemezték a filmipar múltját, jelenét, miközben mások számára nem nyilvános előadásokon is részt vehettek a fővárosban. Gyűjtőszenvedélye a lakásban is tetten érhető; csaknem félezer, a filmművészet klasszikus alkotásait tartalmazó video és DVD sorakozik a polcokon. 

A feleséget, Ágnest is faggattam életpályájáról, akinek édesapja ügyvéd volt, és a család számára mai napig rejtély, miért nem akarták javasolni középiskolába – már-már felmerült: lehet, hogy fonónőnek áll –, de mégis leérettségizhetett, s a jogi egyetemet is elvégezte. Igaz, családját az 50-es években ki akarták lakoltatni Fő utcai, lakájos otthonukból. 24 órájuk volt arra, hogy összepakoljanak, ám apja bement a városházára, ahol egyórás tanácskozás után döntött a bizottság: maradhatnak. Ez nem véletlen volt; a véletlen az ateisták vallása. Isten jelenlétét egyébként az előmenetelében is érezte; ügyvéd, majd főállású jogtanácsos lett, aztán osztályvezető a vagyonkezelőnél, s végül a megyei illetékhivatalban. Mindig büszke volt szüleire; Csurgón végzett apja presbiter volt a dél-somogyi kisvárosban, édesanyja pedig a református nőszövetség tagjaként tevékenykedett. Volt kiktől tanulni imát, jótékonykodást, s továbbadni a feltétel nélküli szeretetet. 

A Torma házaspár oszlopos tagja a kaposvári református gyülekezetnek. Most, a pandémia idején online vesznek részt az istentiszteleteken. Ágnes gyakran hálát ad azért, hogy négy operáción túl is élvezheti az életet, Ákos pedig minden este beszélget az Úrral. Köszön és kér is, miközben naponta mereng el Pál apostol rómaiakhoz írt levelén: „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” 
 

Jeles születésnapok a családban 

Torma Ákos 83 esztendős múlt március 15-én. Édesapja is hajnali fél 3-kor született, csakúgy, mint ő. Édesanyja augusztus 20-án látta meg Isten szabad egét, felesége, pedig május 1-jén. Több mint fél évszázadot töltött az igazságügyben, feleségével aranylakodalmukra készülnek. Leányuk a bíróságon dolgozik, unokájuk a Munkácsy-gimnázium elsőévese; kiváló matematikus. A megyei cégbíróság egykori vezetője számos szakmai díj birtokosa, s nyugdíjba vonulásakor megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, de Kaposvár művészeti díjával is elismerték. 

 

Joggal lehet büszke a fotóira 

A nagy múltú, fiatalításra régen megérett Somogyi Fotóklub is szóba kerül, melynek Torma Ákos 1958-ban lett tagja, később titkára. Nagy László, Péter János, Csonka Béla, Gyertyás László… – sorjáznak a nevek, akik nyomot hagytak a hazai és a nemzetközi fotóművészetben is. Vendéglátónk büszkén mutatja fotóit, könyvvé lett, becses albumát, melybe legkedvesebb képeit helyezte el. Köztük a Piranban készült Csend című felvételt, melyen összehajló fejek láthatók a természetben, vagy az Egy kis séta címűt, mely anyai nagyanyja halála előtt készült. E szürrealista jellegű portréfotó is több lapban megjelent. 

Fotó: Kovács Tibor