2022.09.06. 15:49
A nehézségek mellett is jó szezont zártak a vendéglátósok
Szezonértékelő találkozóját tartotta kedden a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete Balatonszárszón. A balatoni vendéglátósok hasonló árbevétellel zárták a nyári szezont, mint tavaly. Többen a munkaerőhiányra és a magas rezsiköltségekre panaszkodtak.
Hagyomány már, hogy minden évben értékelik a balatoni kereskedők, vendéglátósok a nyári szezont. A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete ezúttal Balatonszárszóra hívta őket.
– A vendéglátósok többsége szerint a tavalyi szezonhoz képest hasonló árbevételekkel zártak, ebben benne van a 10-15 százalékos inflációs hatás – mondta Kertészt Rezső, a KISOSZ megyei ügyvezető társelnöke. Hozzátette: a meteorológusok szerint az évszázad egyik legmelegebb nyara volt az idei, elsősorban a part menti éttermek, üzletek számoltak be nagyobb forgalomról és főként a hétvégék voltak az erősek a vendégek számának tekintetében.
– Nem volt könnyű az idei év, szezon közben kevesen emeltek árat, pedig indokolt lett volna a drága alapanyagok és a megnőtt üzemeltetési és rezsi költségek miatt – jegyezte meg Kertész Rezső. Kiemelte: sokan szeretnének ősszel is nyitva lenni és közösen kezdeményezni fogják, hogy a kis–és középvállalkozóknak az áram és gáz esetében ársapkát alkalmazzanak. Kertész Rezső szerint a munkaerőhiány is komoly gondot okozott a vendéglátósoknak. Sok helyen diákok és a családtagok dolgoztak. – Még mindig probléma, hogy a balatoni háttértelepülésekre este 10-11 körül kevés járat közlekedik, így nehezen tudnak bejárni dolgozni ezekről, valamint továbbra is szükség van a munkásszállók kialakítására – mondta el a megyei társelnök.
Vincze András 40 éve üzemelteti büféjét Balatonszemesen. Évek óta fiával közösen dolgoznak itt. Október másodikáig még nyitva lesznek. – Hasonló volt a forgalmunk a tavalyi év nyári szezonjához képest, nagyon sokan fizettek Szép-kártyával és leginkább belföldi vendégek tértek be hozzánk – mondta el Vincze Attila, az András Büfé üzletvezetője. Hozzátette: továbbra is a halételek voltak a legnépszerűbbek.
– Szezon közben az ételek árán nem emeltünk, de az üdítők és italok árát muszáj volt növelnünk, az alapanyagok esetében hetente változtak az árak – jegyezte meg Vincze Attila. Kiemelte: augusztus második felében a rezsiárak miatt megtorpanást tapasztaltak, kevesebbet költöttek az emberek. Évek óta visszajáró munkaerővel dolgoznak, a környezetükben volt olyan vendéglátós, aki nem tudott kinyitni, mert nem talált a szezonra dolgozókat.
Adatszolgáltatás januártól
Januártól ugyanúgy a vendéglátósoknak is adatot kell szolgáltatniuk, mint a szállásadóknak. Kertész Rezső elmondta: nagy a bizonytalanság ebben a kérdésben még, emiatt információgyűjtésbe kezdenek és közösen megosztják egymással ennek eredményét. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ a beküldött adatokból naprakészen fogja látni a forgalmi, értékesítési adatokat, árufogyást, készletet, szűrni tudja a gyártók forgalmát és akár a konkrét termékek, termékcsoportok összfogyását is. A rendeletben leírtak szerint a vendéglátósok NTAK rendszerbe kerüléséért a helyi jegyző lesz az illetékes, neki kell a nyilvántartásba vett vendéglátó üzlet adatszolgáltatási tevékenységét évente legalább egy alkalommal ellenőriznie.