Megyei időjárás

2024.05.15. 08:00

Napsütés és viharfelhők váltogatják egymást

Fotó: Muzslay Péter

Szerdán az ország nyugati, délnyugati felén élénk, olykor erős délkeleti szél támadhat.
Emellett még többségében napos-gomolyfelhős időjárás marad a jellemző. Az ország nyugati felén lehet erősebb felhősödés a délután második felétől, és a délnyugati határszélen kisebb eső is lehet. A keleti országrészben a délutáni gomolyfelhőzetből alakulhatnak ki szórványosan helyi záporok, esetleg egy-egy zivatargóc.
Éjszaka országszerte befelhősödik az ég, és a Dunántúlon helyenként előfordulhat kisebb eső.

A jellemző hőmérséklet átlaga:
kedd délután 22,
szerda reggel 9,
szerda délután 21,
csütörtök reggel 8 fok körül alakul.

Számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik. forrás: koponyeg.hu

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Csütörtökön zömében erősen felhős ég, kevesebb napsütés, többfelé élénk, erős DK-i szél a legvalószínűbb. Napközben csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, gyenge zápor, és a hőmérséklet ezeken a helyeken jelentősen visszaesik. Estétől, a délnyugati térségben nő meg várhatóan a csapadékhajlam záporok, zivatargócok formájában.

- Pénteken előreláthatólag eleinte erősen, majd szakadozottan felhős időben országszerte előfordulhat eső, záporeső, délután zivatar. Csak kevés napsütésre látszik esély.

- Szombaton napos idő valószínű mérsékelt felhősödésekkel és elszórtan kialakulhatnak gyenge záporok.

- Vasárnap ismét erősebben felhős idő lehet a jellemző, és néhol kisebb eső is lehet. forrás: eumet.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!