vádemelés

2018.01.24. 15:01

Édesanyja halálát okozta egy torvaji férfi, mert elhanyagolta

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egy torvaji férfival szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést.

Sonline

Az ügy adatai szerint 2017 májusában a mentőszolgálat munkatársai rendkívül elhanyagolt és rossz egészségi állapotban szállítottak a siófoki kórházba egy akkor 87 éves asszonyt, aki ezt követően pár nappal később elhunyt. A hatósági boncolás és az igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapította, hogy az elhunyt sérülései jóval a kórházba kerülését megelőzően keletkeztek, azonban az időben érkező orvosi segítség és ellátás az életét megmenthette volna, ezért a megyei rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el az ügyben.

Az eljárás során beszerzett adatok és tanúkihallgatások alapján fény derült arra, hogy az asszony 10 éve élt egyedül torvaji házában, azonban önmagáról gondoskodni már nem tudott, családjából csak fiával tartotta a kapcsolatot. A gyanú szerint a 66 éves férfi elhanyagolta édesanyját. Látva állapotát és életkörülményeit, elmulasztotta megfelelő gondozását, különösen azzal, hogy a sérült és beteg hozzátartozójához nem hívott időben orvosi segítséget, ezzel az asszony halálát okozva. A nyomozók ezért a torvaji lakost emberölés bűntett elkövetésével gyanúsították meg.

A Somogyi Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyet a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Somogy Megyei Főügyészségnek küldte meg.

Ezek is érdekelhetik