Helyi kék hírek

2018.09.28. 10:38

Nem javult meg, újra javítóintézetbe küldték

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás és más vagyon elleni bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 17 éves fiatalkorút, aki korábban már gyermekkorúként javítóintézeti nevelésre ítéltek, de elbocsátása után rövid időn belül újabb bűncselekményeket követett el.

K.G.

Még gyermekként a Kaposvári Járásbíróság 2016 nyarán csoportosan elkövetett rablás miatt három év javítóintézeti nevelésére ítélte, mert 2015-ban az akkor 13 éves vádlott négyszer vette el erőszakkal, bántalmazással a társai értékeit Kaposváron. A vádlottat a javítóintézetből 2018 augusztusában bocsátották el.

Ezután egy kaposvári gyermekotthonba helyezték el, ahol alig két héttel a javítóintézeti elbocsátása után besurrant a gyermekotthon nevelői szobájába, és ellopta az egyik dolgozó 20 ezer forint készpénzt tartalmazó pénztárcáját.

A vádlott 2018 szeptemberében újabb bűncselekményt követett el, ekkor egy kaposvári boltból vette el az eladó őrizetlenül hagyott pénztárcáját, amiben 26 forint készpénz volt. Néhány nappal később az egyik kaposvári szórakozóhelyen mobiltelefont, hátizsákot és laptopot zsákmányolt összesen 140 ezer forint értékben.

A mobiltelefont értékesítette, míg a laptopot a hátizsákkal együtt a szórakozóhely közelében eldobta, azonban röviddel ezután a rendőrök elfogták és őrizetbe vették. A Kaposvári Járásbíróság a 2018. szeptember 27-én megtartott tárgyaláson a fiatalkorú vádlottat az ügyészi indítvánnyal egyezően két év javítóintézeti nevelésre ítélte, melynek letöltését a vádlott Nagykanizsán megkezdte, miután az ítélet jogerőre emelkedett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában