fotók és videó

2019.10.25. 12:59

Horrorbaleset: hárman meghaltak a lovas kocsi utasai közül

Súlyos tragédia történt a 68-as főúton csütörtökön késő este, amikor Segesd közelében összeütközött egy kisteherautó és egy lovas kocsi.

K.G.

Ahogy arról korábban beszámoltunk fogat öt utasa azonnal lerepült a járműről, és jellemző az ütközés erejére, hogy a lovaskocsi deszkákra szakadt, csak a kereke és a tengelye maradt épen.

Az utasok közül egy 15 éves lány a baleset után nem sokkal belehalt sérüléseibe, ő várandós volt. A sérültek közül pénteken egy 13 éves lány is meghalt a kaposvári kórházban, egy 21 éves férfi pedig a nagykanizsai kórházban vesztette életét. Egy negyedik utasnak a lábát kell amputálni. A fogaton a lányok ötvöskónyiak voltak, a férfiak segesdiek.

Fotók: SMRFK

A kartondobozokat szállító kisteherautó az út melletti árokba csapódott és az oldalára dőlve állt meg, a sofőr nem sérült meg. A lovas kocsi mögül érkezett, és hátulról rohant bele, miközben Segesd felől Ötvöskónyi irányába haladtak. Szemből is érkezett egy szemtanú autóval, aki látta a történteket, és arról számolt be, hogy a sötétben nem lehetett látni a kivilágítatlan lovas kocsit, a fogaton ülők pedig nem viseltek láthatósági mellényt.

A balesetben a ló is annyira megsérült, hogy nem tudták megmenteni az életét: a rendőrök egy hivatásos vadászt hívtak, aki fejbe lőtte az állatot. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A nagyatádi hivatásos, a böhönyei és segesdi önkéntes tűzoltók vonultak a balesethez, közreműködtek a műszaki mentésben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában