csaló

2020.11.03. 13:30

Tízmilliókkal csapta be megrendelőit a csaló építési vállalkozó

Az előleggel angolosan távozott az a szigetvári vállalkozó, aki ellen vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség.

K. G.

Kaposvár A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat egy 44 éves szigetvári férfi ellen, aki vállalkozóként felújítási munkák elvégzésére szerződött, azonban a pénz átvételét követően a vállalt munkát nem, vagy csak elenyésző részben végezte el. 2016 és 2020 között egyéni vállalkozóként lakásfelújítási munkákkal foglalkozott, és magát szórólapokon, illetve újságokban hirdette, de előfordult, hogy a sértetteknek közvetlenül a lakásukon tett ajánlatot. Minden esetben kiállított egy megrendelő lapot, melyen az elvégzendő munkákat és az átvett pénzösszeget is rögzítette.

A vád szerint azonban az előleg, vagy a teljes vállalkozói díj átvételét követően nem állt szándékában elvégezni a munkákat, míg a pénzükért aggódó sértettek telefonhívásai elől különböző indokokkal kitért. Tisztában volt azzal, hogy a sértettek előbb-utóbb fel fogják jelenteni, ezért előfordult, hogy az építőanyagokat részben leszállította, illetve a megbízás egy részét elvégezte. Előfordult, hogy az egyik megrendelőtől kapott megbízás elvégzésével egy másik vállalkozót bízott meg, aki elvégezte a munkát, de a vádlott nem fizette ki, míg a megrendelőtől kapott pénzt felélte. A vádlott a letartóztatása előtt összesen 41 sértettet csapott be, összesen több mint 24 millió forintos kárt okozott. Pécsen és Győrben már indult eljárás ellene hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. Az ügyészség a börtönbüntetés kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, és a sértetteknek okozott kár megtérítésére tett indítványt.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik