Villany tekerő

2017.09.03. 11:58

Tesla-tesztet tartottak a bátraknak Kaposváron

A hétvégén láthattak a kaposváriak egy csillogó, fehér autót elszáguldani a Kaposvár környéki utakon. Gondolhatták, valami űrautó, vagy talán időutazók a jövőből. Azonban erről szó sincs. A Tesla Model S P90D-t próbálhatták ki a vakmerőbbek Kaposváron. A csúcsminőségű és -teljesítményű amerikai elektromos autó nagyon is a jelen vívmánya, nem a jövőből érkezett.

Koszorus Rita

Képességei és paraméterei már nagyon is előremutatóak, tudtuk Tamás Antaltól, a Tesla Élmény instruktőrétől. – 762 lóerős ez a modell és 938 newtonméteres forgatónyomaték van benne – mondta Tamás Antal. – A végsebessége 251 km/h, de ez szoftveresen korlátozva van, mert bírna többet is de az akkumulátor óvása érdekében itt húzták meg a tervezők a határt.

Belső égésű motor nincs az autóban, kizárólag elektromos meghajtással rendelkezik. Két motor hajtja az első és a hátsó tengelyekre szerelt kerekeket, s ezek nem a szokásos helyen, a motortérben vannak, hanem az autó alatt.

A Tesla rakétaként gyorsul, ezzel egy olyan élményt adva utasainak, amelyben garantáltan még nem volt részük. Olyannyira gyors, hogy egyszerűen maga mögé utasít még egy Lamborghinit is.

– Ötéves autón mértek legutóbb kapacitásvesztést – avatott be Tamás Antal az akkumulátor élettartamának rejtelmeibe. – De az az autó több, mint 250 ezer kilométert futott. És még így is 92 százalékos volt a kapacitása, vagyis csak 8 százalékot veszített erejéből.

A kaposvári Tesla élményvezetésen kiderült, hogy egy ilyen szupermodern jármű egy töltéssel akár 400 kilométeres távolságot is meg tud tenni országúti körülmények között. Egy a gond, hogy egyelőre kevés a töltési lehetőség.

– Jelenleg az a helyzet, hogy ha kétszer annyi töltőállomás lenne mint most már jobb lenne a helyzet – értékelte a lehetőségeket a Tesla Élmény instruktőre. – Vannak reménykeltő tervek: egyes külföldi áruházláncok tervezik beépíteni üzletpolitikájukba, hogy parkolóikat megszórják töltőkkel. Ezenkívül Magyarországon üzemelő benzinkút-hálózatok is beállnának a sorba és az autópályák mellé települt benzinkutakhoz töltőállomásokat létesítenek. Ezek szintén villámtöltők, többkarosak, amelyeknél több autó tölthet egymás mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában