Embrió átültetés

2018.04.20. 13:45

Egyedülálló: béranyától született Varázs

Hidegvérű ló embrióját ültették be egy patás béranyába tavaly májusban Bőszénfán. A napokban született meg a csikó, amely ritka és kiváló pedigréjű egyed leszármazottja. Céljuk, a tisztavérű fajta megmentése, egy állami ménes létrehozása.

Góz Lilla

Varázs csikó vasárnap született, már önfeledten futkározik a szabadban. Egy béranya hordta ki, ugyanis anyja patarákkal küzdött és nem tudta volna megszülni. A Kaposvári Egyetem öt éve kapcsolódott be egy génmegőrzési programba, amelyben a hidegvérű lófajtát próbálja felkarolni, és a jelenlegi szakmai elvárásoknak megfelelő törzsállományt kialakítani Bőszénfán. Nagy János, a Vadgazdálkodási Tájközpont vezetője elmondta: a fajta fenntartása, nem a hústermelés a fontos számukra. Hozzátette: a Kaposvári Egyetemen működik egy embriólabor, ahol Zubor Tibor irányításával végeznek beültetéseket.

– Eléggé költséges a beültetés, csak olyan esetekben használjuk, ha különösen nagy értéket képviselő és idős kancától szeretnénk minél több utódot nyerni – mondta Nagy János. – Mikor a kanca eléri a 18-20 évet, nehéz kiszámítani, mennyi van vissza neki. Ezzel a lehetőséggel a megtermékenyített petesejtet mossák ki, ez kerül egy béranyába beültetésre, amely kihordja a csikót, de genetikailag semmi köze hozzá. Varázs csikó anyja patarákos volt, nagy fájdalmai voltak, az utolsó pillanatban sikerült kimosni egy embriót belőle, aztán kényszervágásra került a ló.

Tavaly májusban történt meg a beültetés és a jövőben további három kancánál folytatják a munkát. Nem titkolt céljuk, hogy olyan ménest szeretnének létrehozni Bőszénfán, amely az országban fellelhető egyedekből a legértékesebb tenyészállatokat tartalmazza. Szeretnének a jövőben regisztrált állami ménessé válni.

Baranyai Sándor, a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület társadalmi elnöke szerint a magyar hidegvérű akkor tud fennmaradni, ha létrejön egy genetikai bázis, amely Bőszénfán megvalósulhat. – Ez a fajta azok közé sorolható, amelyet magántenyésztők tartottak fenn eddig – mondta. – Kormányzati szinten meghirdettek ritka génbank megtartására vonatkozó intézkedéseket, törekvéseket. A hidegvérű lovak esetében 8–10 ménvonal kellene, hogy egy fajta fennmaradjon – mondta el Baranyai Sándor. – A beültetésekkel a genetikai előrehaladást fel lehet gyorsítani, egy helyett akár két-három csikó is nyerhető az idős, de ritka pedigréjű egyedektől.

A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület hazánkban ezerkétszáz törzskönyvben nyilvántartott kancát és kétszáz vizsgázott mént tart számon. Genetikai tisztaság a legfontosabb céljuk, ez viszont természetesen úton nagyon lassan történhetne meg, ezért van szükség embrió átültetésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában