program

2018.06.06. 19:17

Kezdődik az Ünnepi Könyvhét

Térzenével és gyerek koncerttel kezdődik a 89. Ünnepi Könyvhét Kaposváron. Idén a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Magyar Olvasástársaság és a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár közösen viszi közelebb a kaposváriakhoz az olvasás élményét.

Koszorus Rita

A Berzsenyi Irodalmi Társaság vendége lesz Ötvös Anna Márai-kutató. – Társaságunk évek óta igyekszik hiánypótló rendezvényeket szervezni – mondta Egerszegi Edit, a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság titkára. – Ötvös Anna kassai történész, könyvtáros érkezik hozzánk, akik bemutatja az általa összegyűjtött anyagot Márai Sándorról. Remélhetőleg a segesdi emlékekkel ki tudom egészíteni.

A Magyar Olvasás Társaság idén első ízben csatlakozott a Visegrádi Négyek országaiban indított rendezvényhez. – Június 4. és 10. között arra biztatjuk a felnőtteket mind a négy országban, hogy olvassanak meséket a gyerekeknek – mondta Gombos Péter, elnök. – Ezen a héten minden nap másik vidéki városban vagyunk, a csütörtök Kaposváré.

A rendezvénynek a Kossuth tér ad otthont, ahol Varró Dániel költő lesz a vendég. Innen az érdeklődőket a Helyőrségi Katonazenekar vezeti fel zenével az Európa Parkhoz az érdeklődőket. – Itt nyílik meg hivatalosan az ünnepi könyvhét – mondta Horváth Péter, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. – A rendezvény díszvendége ezúttal Lőrincz L. László író lesz, aki somogyi kötődésű lévén szinte hazajön Kaposvárra.

A megnyitó után tíz író és költő fog dedikálni az Európa Parkban, ahol az elmúlt évek hagyományainak megfelelően új köteteket is lehet majd vásárolni. Délután pedig a gyerekeknek is kedveznek a szervezők, hiszen a Fő utcát a Vattacukor zenekar muzsikája tölti meg. Természetesen Lőrincz L. László a könyvtárba is ellátogat, hiszen a hagyományos író-olvasó találkozó idén sem marad el.

Ezek is érdekelhetik