járvány?

2018.10.18. 16:46

Keresik, de nem találják okát a szalmonellának

A higiéniai előírások minden eddiginél szigorúbb betartására kéri a szülőket Fadgyas Erzsébet megyei tisztifőorvos.

Sonline

A kaposvári bölcsődékben szeptemberben jelentkező szalmonella megbetegedések ugyanis októberben újra jelentkeztek, annak ellenére, hogy a hatóságok átfogó helyszíni vizsgálatok alá vonták a főzőkonyhát és a bölcsődéket. Megtörtént a gyermekek, a bölcsődei dolgozók és a konyhai alkalmazottak szűrése is. A szakemberek nem találták a nyomát szalmonellának. Mindezek ellenére a főzőkonyhán, illetve a tálalókonyhákon szigorított, folyamatos hatósági felügyeletet vezettek be, folyamatosan felülettisztasági és élelmiszermintákat vettek, rendszeres fertőtlenítő takarítást alkalmaztak és elrendelték az élelmiszer alapanyagok és készételek hosszabb távú megőrzését, s felülvizsgálták az étlapot is.

– Ezeknek az intézkedéseknek az eredményeként is két hétig nem történt újabb megbetegedés – mondta Fadgyas Erzsébet. – Ám október elején ismét jelentkeztek a tünetek, ezért a hatóságok a szükséges intézkedéseket ismét haladéktalanul megkezdték. A konyhán felhasznált élelmiszerek, illetve készételek laboratóriumi vizsgálata a korábbi eredményekhez hasonlóan ismét nem igazolta a salmonella enteritidis baktérium jelentét, ezért további speciális vizsgálatokat rendeltünk el, amelyek még folyamatban vannak.

A szakemberek tehát újabb és újabb, a szakmai protokollt meghaladó vizsgálatokat hajtanak végre, azonban – tekintettel arra, hogy minden minta negatív eredményt mutatott – az újabb megbetegedések lehetséges okaként feltételezhető, hogy a tünetmentes időszakot követően gyógyult, de baktériumot hordozó gyermekek kerültek vissza a bölcsődékbe – tette hozzá a megyei tisztifőorvos.

– Korábban is felhívtuk a szülők figyelmét, és ezúton is kérjük az együttműködésüket, hogy tartsák be a szigorú higiéniai előírásokat a további megbetegedések elkerülése érdekében – emelte ki a Fadgyas Erzsébet.

Konzultációt hívott össze Szita Károly polgármester a kaposvári bölcsődés gyermekek körében tapasztalt szalmonellafertőzés megállítása érdekében. A Városházán tartott csütörtök délutáni megbeszélésen a város és a polgármesteri hivatal vezetője mellett részt vett a megyei tisztifőorvos, a Kaposi Mór Oktató Oktató Kórház infektológiai osztályának vezetője, a bölcsődei központ vezetője, a kaposvári gyermekorvosok vezetője és az érintett családok képviseletében egy édesanya is.

Szita Károly bevezetőjében elmondta: azért kezdeményezte a találkozót, mert a nagyobb nyári fertőzés után szórványosan még mindig előfordul a betegség a kisgyermekek körében. A polgármester azt kérte a szakemberektől: tárják fel a megbetegedés okát, hogy a jövőben ne fertőződhessen meg több bölcsis.

A megbeszélésen a népegészségügyi szakemberek elmondták: a szalmonellafertőzés nyári megjelenésekor az élelmiszerbiztonsági hatóság azonnal ellenőrizte, és azóta is folyamatosan vizsgálja az intézményekbe kiszállított élelmiszereket, amelyekben eddig egyetlen esetben sem mutatták ki ezt a kórokozót. Az ételt készítő cég főző- illetve tálalókonyháiban sem találták a betegséget okozó szalmonellát, és a bölcsődéket többször is fertőtlenítették, így jelenleg annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a már tünetmentes, ám a baktériumot még mindig hordozó kisgyermekek fertőzik újra egymást. A 267 kaposvári bölcsődés közül jelenleg 25 gyermeknél mutatták ki a fertőzést.

Fontos tudni, hogy mind a tünetmentes fertőzöttek, mind a gyógyult betegek egy ideig még hordozzák a baktériumot, ez azonban csak laboratóriumi vizsgálattal deríthető ki. Dr. Papp Erzsébet főorvos a népegészségügyi szervek és a szülők együttműködését kérte a fertőzés megállítása érdekében, s felhívta a figyelmet arra, hogy a betegségen átesett gyermekeket a törvény szerint is csak két negatív minta után engedhetik vissza a közösségbe, hogy ezzel is elkerülhető legyen az újrafertőzés.

Kép forrása: Shutterstock

Képünk csak illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában