bevásárlókosár helyett puska

2018.10.10. 11:30

Nem shoppingolni, hanem lőni járnak a vadászhölgyek

Bőszénfán rendezte meg a Somogyi Vadászhölgyek Klubja a hagyományos kacsavadászatot, ahol végül huszonhat réce került terítékre.

Fenyő Zsuzsa

Repültek a kacsák, durrogtak a puskák, ideges vadászkutyák rohangáltak a parton. A vadászhölgyek egy része a vízen, másik fele a parton várta, hogy a kacsák felröppenjenek a domb mögül. Hullottak is a szárnyasok, bár előfordult, hogy nem a levegőben hanem a domboldalon lábon érkeztek a madarak, majd bementek a tóba. Ezeket a kacsákat persze nem lehet lelőni, a madarakat ugyanis csak a levegőben lehet levadászni. A vadászhölgyek végül igazságosan megosztoztak a zsákmányon, amit aztán fel is dolgoztak. Az elejtett szárnyasok levesként vagy raguként kerültek az asztalra.

Ma már egyre több nő vadászik, de jellemzően még mindig férfiak felségterülete ez a sport. Gyerekkoromban kijártam apukámmal vadászni, már akkor megszerettem a vadászatot – mesélte Bartal-Kovács Judit. – Én például egyedül voltam nő a vadásztanfolyamon.

A somogyi vadászhölgyek legtöbbje a családi kapcsolatoknak köszönhetően szerette meg a vadászatot. Az én férjem hivatásos vadász, és nagyon untam, hogy egyedül vagyok a három gyerekkel – magyarázta Fenyvesi Istvánné Zsuzsa. – Egyszer aztán megnéztem, hogy milyen a vadászat és rögtön beleszerettem. Mindent félredobtam és nyitottam egy vadászboltot.

Szabó Lászlónénak titokban tette le a vadászvizsgát, meglepetésnek szánta a férjének, aki szintén vadászik. – Egy másik megyébe is átjelentkeztem nehogy kiderüljön – mesélte a vadászhölgy. – Amikor megmutattam a papírt, férjem először azt hitte hamisítvány.

Tálos Tímea már régóta vadászik, édesapjával együtt 2001-ben tette le a vizsgát. – Mindig közel álltunk a természethez, és a vadászat azért nem csak arról szól, hogy lelőjük a vadat, hiszen gondoskodni kell a vadról, az élőhelyéről – mondta Tálos Tímea. – Amikor van egy kis időd, akkor kimész a természetbe megnézed, hogy merre jártak a vadak, mennyit ettek. Ez egy életforma.

Kemenszky Péter a Somogy Megyei Vadászkamara titkára szerette volna összefogni a somogyi vadászhölgyeket, ezért 2010-ben létrejött a Somogyi Vadászhölgyek Klubja. A klub tagjai nem csupán vadásznak, hanem vadásznapokra, lövészversenyekre is járnak és jótékonykodnak is. Támogattak már alapítványokat, családsegítő szolgálatot és csecsemőotthont is. A hölgyek civilben a legkülönfélébb területeken dolgoznak, van köztük jogász, jegyző, cukrász és boltvezető is, de a természet és vadászat szeretete összetartó közösséggé kovácsolta őket. Általában havonta egyszer találkoznak, és gyakran szerveznek családi programokat is, ahol a férjek és a gyerekek is csatlakoznak a hölgyek vidám csapatához.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában