mesterlevél

2018.11.13. 20:00

Szakmájuk mestereivé váltak, mostantól oktathatnak is

Autószerelő, szakács, cukrász és 14 gázszerelő vette át mesterlevelét kedden délután Kaposváron. A különféle szakmák képviselői ezentúl már oktathatják is mesterségüket, amire nagy szükség van, hiszen több foglalkozás is hiányszakmának számít manapság.

Marosi Gábor

Újabb 17 szakember vette mesterlevelét kedden a Kapos Hotelben. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) autószerelőből, szakácsból és cukrászból egy-egy, míg gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelőből 14 mestert avatott.

– Hetente kétszer volt oktatás péntek délután és szombaton egész nap – fogalmazott Haris Jenő gázszerelő mester. – A vizsgán gyakorlatból és elméletből, valamint pedagógiai és vállalkozási ismeretekből kellett bizonyítani a tudásunkat. Ahhoz hogy a gázhálózatot át tudjam adni, szükség van a mestervizsgára. Ez volt az egyik ok, amiért emellett döntöttem, a másik pedig, hogy a fiam pályaválasztás előtt áll, és ha Isten is úgy akarja, akkor gázszerelőnek tanul. Így nem mástól kell majd ellesni a szakmát, hanem én gondoskodhatok az oktatásáról. Nagy szükség van gázszerelőkre, mert sokan elmentek külföldre.

– Nehéz helyzetben van a szakma, ezért fontos, hogy képezzünk fiatalokat – mondta Sziber Péter autószerelő mester. – Sajnos a fiatalok más szakmákat választanak, vagy inkább a felsőoktatásba jelentkeznek. Szigetváron vezetek egy autószerelő üzemet, ahol korábban voltak tanulóink, de most csak úgy lehet oktatni, ha rendelkezik valaki mestervizsgával. Ezért is döntöttem úgy, hogy elvégzem a képzést, hiszen van 24 év gyakorlatom a szakmában. Arra gondoltam, ha újra tudunk foglalkoztatni tanulókat, akik meglátják a szakma szépségét, akkor talán nálunk maradnak dolgozni.

– Egy kis hiúságból is fontos volt, hogy legyen mesterlevelem – nyilatkozta Ambrus Marianna cukrász mester. – GYES-en vagyok jelenleg és így tettem le a vizsgát, amit nem volt egyszerű, mert közben egy másik szakmát is tanultam. A Slendy Kft.-nél dolgoztam korábban, ahol oktattunk is, ezért is volt szükség a vizsgára. Nagyon népszerű szakma ez, köszönhetően annak is, hogy sok a hobbicukrász.

A korábbi mestereket is jutalmazták

Nemcsak azokat ismerték el, akik sikeres mestervizsgát tettek, hanem a felkészítő mestereket, a vizsgabizottság elnökeit és tagjait is. Emellett az újra és újonnan kinevezett mestervizsga elnökök is átvehették a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízólevelét. Somogyból 15 szakmában, valamint pedagógiai és vállalkozási ismeretek modulokban összesen 16 mestervizsgaelnök került fel a mestervizsga elnöki névjegyzékre.

Példaképek a mesterek

Varga József, a SKIK elnöke kérdésünkre elmondta: jó, hogy újabb szakmák képviselői szereztek mesterlevelet. Az pedig külön öröm számára, hogy ennyi gázszerelő tett mestervizsgát, manapság ugyanis nagyon nehéz szakembert találni ezen a területen. A SKIK elnöke hozzátette: fontos, hogy legyen mestervizsgája egy szakembernek, így ugyanis oktatni is tudja hivatását. Egy vállalkozás életében pedig jól eső érzés az is, hogy megfelelt egy ilyen követelménynek, az emberek ugyanis máshogy tekintenek arra, aki mesterként dolgozik.

Varga József szerint ezektől az emberektől sokat tanulhatnak a fiatalok. Olyan tudással rendelkeznek, melyre felnézhetnek a tanulók. A képzések egyébként folyamatosak, az év elején már osztottak ki mesterleveleket és jövőben is avatnak majd újabb mestereket.

Ezek is érdekelhetik