pihenés

2018.12.18. 18:54

Leállással készülnek a karácsonyra

Karbantartás és nagy értékű felújítás miatt sorra állnak le az ünnepek előtt a somogyi cégek: akad olyan vállalkozás, ahol pénteken még négy órát dolgoznak, s után legközelebb január második hetében kezdik el a termelést. Máshol az új vállalatirányítási rendszert élesítik be.

Harsányi Miklós

– Jó hatással van a cégre, ha tervszerűen, pontosan elvégezzük a kisebb-nagyobb felújítást – hangsúlyozta Tallán Attila, a segesdi Ferrokov Kft. ügyvezető igazgatója. – Pénteken leállunk a termeléssel, s miközben a kollégáim pihennek, addig egy csapat a horganyzó üzemben elvégzi a daruk és a légtetechnikai berendezések karbantartását, s a korrozió elleni festésről is gondoskodik. A mostani felújításra 25 millió forintot fordítunk, s öt évente tartunk nagy, átfogó korszerűsítést, mely legközelebb 2020-ban esedékes. Lassan kirajzolódik a 2018-as üzleti év eredménye is: a bevételt tekintve rekordesztendővel zárunk, a tavalyi 6,5 milliárd forinttal szemben 7,5 milliárd forint a forgalmunk.

Az Első Magyar Cukormanufaktúránál péntektől január 2-ig szabadságra mennek a munkások. Ez korántsem jelenti azt, hogy teljesen leáll a cég: miközben a csomagológépeket ellenőrzik, azalatt egy új vállalatirányítási rendszerre térnek át. Csajághy Gábor értékesítési igazgatótól tudjuk: a felkészülés fél évig tartott, s a projekt fő célja, hogy az eddiginél is átláthatóbb legyen a teljes gazdálkodási folyamat. A kaposvári Fusetech Kft. összesen 320 dolgozónak ad munkát: kedden még dolgoztak, szerdától szombatig leltároznak, melybe nagyjából 70-en kapcsolódnak. Peres Norbert gyárigazgató kiemelte: a január másodikáig tartó téli szünet minden napját igyekeznek a lehető leghatékonyabban kihasználni. A gyártógépek karbantartásán kívül a kopóalkatrészek cseréje is munkát ad. Az egyebek mellett kis-, illetve nagyfeszültségű olvadóbiztosíték gyártásra szakosodott vállalkozás nyereséges éven van túl, s a tíz százalékos növekedéssel bevételük elérte az 5,5 milliárd forintot. A barcsi vállalkozások is felkészültek az évzárásra: az Avermann Horváth Kft.-nél pénteken délelőtt még dolgoznak, s az esti céges karácsonyi ünnepségre az aktív és a nyugdíjas munkatársakat is meghívták. Horváth Péter ügyvezető igazgató rámutatott: az idei utolsó szállítmányt csütörtökön indítják útnak, a horvát és a német fuvaron kívül egy kamiont Romániába küldenek. Takarítás, karbantartás és a gépek ellenőrzése: ez a lesz a következő napok menetrendje, legközelebb január hetedikén folytatják a munkát.

Amíg számos ipari cégnél a téli leállást készítik elő, addig a kereskedelmi cégeknél már a karácsonyi vásárlói rohamot várják, hétvégén aranyvasárnap. Hodovánné Wéber Judit, a fonyódi Spar áruház tulajdona kiemelte: két műszakban 27-en dolgoznak, s az ünnepek között is nyitva lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában