országos elismerés

2019.08.13. 17:30

Mobillal veszik fel a kísérleteket a diákok a szupertanár óráin

Ha valami előremozdítja a fizika népszerűségét, akkor abban nagy katalizátor tudok lenni! – mondta nekünk nevetve Gadár László, aki bronzérmet szerzett az Év szupertanára versenyen.

Kovács Gábor

A kaposvári Gadár László naponta útra kel, mert a szennai, a somogyjádi és a somogyvári iskolában is tanít. Pedig a szuloki származású férfi nem készült tanárnak, mégis azzá vált, nem éppen hétköznapi módon.

– Műszaki területen dolgoztam a Kaposgépnél, rakodógépeket, darukat, magasraktári berendezéseket terveztünk és kiviteleztünk, de 92-ben csődbe ment a cég – emlékezett Gadár László. – Szennában éppen megüresedett egy tanári hely, és tudták rólam, hogy szeretem és értem a fizikát. Ideiglenesen kezdtem tanítani, de megragadtam a pályán. Közben a Pécsi Egyetemen megszereztem a megfelelő végezettséget, azóta fizikát, informatikát és technikát oktatok, de a fizika áll hozzám a legközelebb.

Somogyjádon és Somogyváron is fizikatanárt kerestek, ott is megtalálta a feladat. Ahogy fogalmaz, most kellően el van foglalva. Kevés az utánpótlás a természettudományos tanári pályákon, hiába hirdetnek az iskolák, nehéz fizikatanárt találni.

– Az ember olyan mint az elektron, mert a párhuzamos elektromos kapcsolásban az elektronok azt az utat választják, amerre kisebb az ellenállás, és ehhez hasonlóan az emberek is a könnyebb ellenállás felé törekednek, ezért kevésbé választják a fizikatanári, a mérnöki vagy a műszaki pályát, inkább más területre szegődnek el a felvételiző diákjaink – mondta erről a szupertanár.

Fizika óra a szennai általános iskolában

Pedig ha diákok koncentrálnak, még azok is elsajátíthatják a fizikát, akiknek kevesebb érzékük van hozzá, tartja Gadár László. Szerinte baj, hogy a gyerekekben és a szülőkben kialakult az a vélemény, hogy a fizika borzasztóan nehéz tantárgy. A pedagógus szerint a fizika valójában roppant érdekes, de a tanár nagy szerepet játszik abban, hogy közel tudja-e vinni a gyerekekhez. Gadár László széppé és élményszerűvé igyekszik tenni a fizikát.

Inkább maradjon el a kirándulás, mint a fizika

A szennai szülők hívták fel, hogy pályázzon, mert biztosan ő lesz a szupertanár. Gadár László előtte nem is tudott erről a versenyről. A szülők jelölték, ő pályázatot nyújtott be. Videókat is mellékelt az óráiról, ahol egyébként a gyerekeknek szabad mobiltelefonos felvételeket készíteni a kísérletekről, sőt a tanár arra biztatja a tanulókat, hogy minél többet osszanak meg ezekből az internetes közösségi oldalakon. Rengeteget kísérleteznek, és ezt szeretik a gyerekek. Megtörtént, hogy kirándulás lett volna az osztályban, de a diákok azt kérték, hogy inkább ne csütörtökön legyen, mert akkor elmaradna a fizikaóra, és Laci bácsi nem tudja bemutatni a kísérleteit.

Végül egy szakmai zsűri döntésével harmadik lett a versenyen több mint ezer pályázóból. Előtte egy soproni és egy budapesti tanárnő végzett, akik humán tárgyakat oktatnak. A gyerekekkel még nem találkozott, hiszen csak szeptemberben kezdődik a tanév. Gadár László saját bevallása szerint a diákokkal szoros kapcsolatban van, de becsöngetéstől kicsöngetésig szigorú tanárnak tartja magát. Óra végén viszont alig tud bemenni a tanáriba, annyit beszélget a gyerekekkel, sokszor családi problémákat is egyengetve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában