utánpótlás hiány

2020.01.28. 11:30

Egyre több fiatal pedagógusra lenne szükség

Elöregedett a pedagógus társadalom, országosan a tanárok negyvennégy százaléka ötven év feletti. Kaposváron a Kodály-iskolához tartozó intézményekben azonban még ennél is magasabb az arányuk, a 356 pedagógus körülbelül háromnegyede elmúlt már ötven éves.

Marosi Gábor

– Ez csak az egyik probléma – fogalmazott Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, főigazgatója. – A másik, hogy a fiatal utánpótlást, főleg szaktanárokat nehezen, vagy egyáltalán nem találunk. Jelenleg is vannak üres álláshelyeink. Testnevelőt, informatika, technika és biológia szakos tanárt folyamatosan keresünk. Ezeket az órákat túlórával, vagy megbízási szerződéssel látják el a kollégák. Ezeknek a tantárgyaknak a hátulütője, hogy kis óraszámúak és hogyha valaki a tanárképzőben egy szakos tanárként végez, akkor ezzel elhelyezkedni teljes állásban nagyon nehezen tud. Hiszen hetente 22-26 óra a kötelező, de általában ezeket a tantárgyakat osztályonként heti másfél-két órában kell tanítani, így nehéz teljesíteni az elvárást.

Az országos statisztikai adatok szerint a közoktatásban lévő harminc évnél fiatalabb pedagógusok aránya mindösszesen hat százalék, de a harminc és negyven év közöttiek is csak tizennyolc százaléknyian vannak. A helyzet a Kodály-iskolához tartozó intézményekben sem a legjobb, 356 pedagógus közül ugyanis csak húszan vannak, akik harminc évnél fiatalabbak. Hozzáértők szerint, azért is van kevés fiatal pedagógus, mert alacsonyak a fizetések. – Megrekedtek a bérek – folytatta Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna. – 2013-ban volt egy jelentős béremelés, de ez mostanra már kevésnek bizonyul. Ha összehasonlítjuk a kötelező bérminimumot és a pedagógus gyakornok fizetését, akkor ez gyakorlatilag ugyanannyi. Emiatt is elképzelhető, hogy a fiataloknak nem vonzó a pálya. Azt gondolom, hogy öt év múlva komoly gondok lesznek a Kodály-intézményeiben tartozó iskolákban ugyanis több női kolléga is elmegy nyugdíjba a Nők 40 programnak köszönhetően, de a pályán lévő férfiak is lassan elérik a nyugdíj korhatárt – tette hozzá a főigazgató.

A vidéki iskolákban is jellemző a „korosodás”. Tóthné Bali Klára, a Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója megkeresésünkre elmondta: intézményeikben, a somogyjádi, a jutai, a mernyei, a mezőcsokonyai, az osztopáni és a somogygeszti iskolákban összesen hatvanhat pedagógus dolgozik. A tanárok hetvenhárom százaléka negyven év feletti, negyvenhárom százaléka pedig ötven évnél idősebb. Fiatal pedagógusokból nagyon kevés van, a tanári kar hat százaléka harminc év alatti. Hozzátette: tanító, illetve történelem és testnevelő szakos tanári állás betöltetlen, de fizika szakos pedagógusra is szükségük van. Utóbbi órákat egy nyugdíjas tanár látja el. A Siófoki Tankerületi Központ intézményeiben összesen ezerkétszázegy pedagógus dolgozik. A tanárok több mint fele, hatszáznyolc dolgozó ötven évnél idősebb. Harminc évnél fiatalabb pedagógusból harminckilencet alkalmaznak, ez az összes tanárnak valamivel több mint három százaléka.

A kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Iskolában a negyvenhárom pedagógus mintegy negyven százaléka elmúlt már ötven éves, harminc év alatti tanárokból pedig csak három van. Az intézmény igazgatója, Molnár Tímea kiemelte: az elmúlt években egy-egy munkatársuk ment el nyugdíjba, most azonban már egyre többen „teszik le a krétát”. Betöltetlen álláshelyek nincsenek az iskolában, pár év múlva azonban szükség lesz új tanárokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában