Támogatott tartalom

2020.02.05. 09:00

Milliárdok a bölcsikre: Somogy jövőjét alapozta meg a döntés

A legfrissebb döntés szerint újabb 3,65 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg Somogyban. Tizenkilenc településünk összesen 3,45 milliárd forintot nyert el bölcsőde építésére, fejlesztésére és eszközbeszerzésre, Lengyeltóti a Pogányvölgyi Alapszolgáltatási Központ fejlesztéséhez 200 millióból vághat neki a Terület- és településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei keretéből – közölte Biró Norbert.

Támogatott tartalom

– Pár napja kaptuk az értesítést, hogy újabb fejlesztések valósulhatnak meg Somogyban – mondta el lapunknak Biró Norbert. Különösen jó hír az, hogy olyan beruházásokról van szó, mely a legkisebbeket és a rászorulókat érinti. Visszagondolva az elmúlt több mint két év átadott TOP-os beruházásaira, a legtöbb fejlesztés eddig az óvodáknál, bölcsődéknél valósult meg Somogyban. Ebből is látszik, a somogyi embereknek fontosak a gyermekek, fontosak a családok. Ha egy településen működik az óvoda, a bölcsőde, az azt jelképezi, hogy virágzik, fejlődik a település.

Azt jelenti, hogy egyre többen hisznek a település jövőjében, hiszen itt alapítottak családot, itt vállaltak gyereket. S, hogy ebben a döntésben ne maradjanak magukra, a kormány olyan családpolitikát kínál, mely egész Európában egyedülálló. A megyei önkormányzat partner ebben, ahogy településeink is, hiszen kihasználják azokat a lehetőségeket, melyek a családok életét, a munkavállalás elősegítését igyekszenek megkönnyíteni. Mindannyian tudjuk, hogy a jövő, a mi jövőnk, Somogy megye és településeink jövője gyermekeinken múlik. Egészséges fejlődésüknél ezért semmi se fontosabb. Biztos vagyok benne, hogy ezekben a bölcsődékben fontosnak tartják majd, hogy a gyerekek szeretetben tölthessék mindennapjaikat.

Az új, megszépült, komfortosabb környezet nagy segítségükre lesz ebben. Csak gratulálni tudok ezekhez a beruházásokhoz. Az érintett családoknak azt kívánom, hogy ezek az intézmények nyújtsanak a gyerekeknek sok önfeledt, játékos órát, zenét, örömet. Kapják meg mindazt az élményt, ami tartós hatásokkal köti őket az anyanyelvhez, a szülőföldhöz, a szűkebb és tágabb környezetükhöz. A szülőknek pedig kívánok sok erőt, sok boldogságot a gyermekek a felneveléséhez – mondta a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

A megyei elnök kitért a konkrét beruházásokra is. Bárdudvarnokon egy új építésű 8 férőhelyes minibölcsőde létrehozása valósulhat meg. Jután a jelenleg üzemelő minibölcsődei egység a növekvő gyermek létszám miatt bővítést igényel, ezért új csoportszobát alakíthatnak ki. Zákányban tizenkét férőhelyes új bölcsődét építenek, mely három új munkahelyet is jelent a településnek. Taranyban minibölcsőde létrehozása és üzemeltetése a cél, mely során egy felújított és átalakított épület jön létre a megfelelő eszközök beszerzésével. Mezőcsokonyában a Mesevár Óvoda és Mini Bölcsőde biztosítja a bölcsődei ellátást, ám ez az épület jelenleg csak egy csoportszobával, és nyolcfős férőhellyel rendelkezik.

Az épület további bővítése nem lehetséges, ezért az új bölcsőde számára egy használaton kívüli, az önkormányzat tulajdonát képező épületet jelöltek ki. Zselicszentpálon egycsoportos bölcsőde épülhet tizenkét gyermek számára, mely a Zselici Vadvirág Óvoda tagintézményeként működik majd a tervek szerint. Az új intézmény nem csak a település gyermekeinek nyújt majd lehetőséget, hanem Simonfáról, Bőszénfáról és Zselickislakról is várják a szülők jelentkezését. A gyermekek szállítására egy tizenöt személyes kisbusz vásárlását is tervezik.

Ötvöskónyiban és Zamárdiban szintén tizenkét gyermek elhelyezését tervezik az új építésű bölcsődékben. Somogyváron jelenleg nincs bölcsődei, minibölcsődei ellátás, ezért is pályázott építésre a település. A fejlesztéssel érintett intézmény új bölcsődei férőhelyeinek száma várhatóan 12–14 fő között fog alakulni. Iharosberényben 24 férőhellyel és eszközbeszerzéssel valósulhat meg a bölcsőde építése. Balatonföldváron ugyan van már bölcsőde, de kevés férőhellyel rendelkezik, így egy tizenkét gyermek befogadására alkalmas új épület segíti majd a megnövekedett igényeket. Karádon egy korábban már bölcsődeként, majd szociális otthonként funkcionáló, jelenleg üresen álló, önkormányzati tulajdonú épületet alakítanak át minibölcsődévé. Balatonszárszón is a férőhelyek bővítése a cél. A jelenleg is működő minibölcsőde mellé új épület kerül, mely nyolc gyermek számára kínál majd újabb férőhelyeket.

Andocson hét férőhelyes minibölcsődét építenek, míg Mesztegnyőn a projekt során megvalósuló új minibölcsőde két csoportban 16 férőhelyesre bővül a jelenlegi ötfős családi bölcsőde helyett. Tab Város Önkormányzata a megnövekedett igények miatt bővítheti a meglévő egy csoportszobás bölcsődéjét plusz egy csoportszobával, tizenkét férőhellyel, így a településen az elérhető bölcsődei férőhelyek száma 24 fő lesz. Nagybajomban 22 fős intézmény valósulhat meg a szükséges eszközbeszerzésekkel együtt egy új, három csoportszobás bölcsőde építésével.

A Balatonszentgyörgy Környéki Önkormányzatok Társulása célul tűzte ki a helyi és szűkebb térségi lakosság életminőségének, valamint a nők gyermekvállalást követő munkába állásának elősegítését. Ennek érdekében építenek új, 24 férőhelyes bölcsődét. Használaton kívüli önkormányzati épületben alakítanak ki 24 férőhelyes intézményt Igalon.

Lengyeltótiban ezúttal nem a legkisebbek számára, hanem a rászorulók és idősek elhelyezésére koncentráltak a Zichy-kastély park­jában egy használaton kívüli épületének felújításával. A keleti épületrészben kap helyet a fogyatékos személyek nappali ellátását végző szervezet, míg a nyugati épületrészben történik az idősek nappali ellátása. A középső épületrészben melegítőkonyhát alakítanak ki étkezővel és a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel.

Bölcsődefejlesztések Somogy megyében

Konstrukció Azonosító Támogatást igénylő Összeg /javasolt támogatás, Ft

TOP-1.4.1-19 TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00012 Iharosberény Község Önkormányzata 349 975 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00021 Nagybajom Város Önkormányzat 349 950 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00009 Ötvöskónyi Község Önkormányzata 149 811 451

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00011 Somogyvár Község Önkormányzata 200 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00004 Tarany Község Önkormányzata 31 344 678

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00022 Balatonszentgyörgy Környéki Önkormányzatok Társulása  329 999 999

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00023 Igal Város Önkormányzata 185 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00014 Karád Község Önkormányzata 148 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00017 Andocs Község Önkormányzata 137 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00003 Zákány Község Önkormányzata 137 944 674

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00013 Balatonföldvár Város Önkormányzata 230 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00001 Bárdudvarnok Községi Önkormányzat 101 365 984

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00005 Mezőcsokonya Község Önkormányzata 184 828 795

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00016 Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata 130 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00019 Mesztegnyő Község Önkormányzata 149 560 794

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00020 Tab Város Önkormányzata 195 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00007 Zselicszentpál Községi Önkormányzat 150 000 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00002 Juta Község Önkormányzata 56 938 000

TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00010 Zamárdi Város Önkormányzata 235 000 000

TOP-4.2.1-16 TOP-4.2.1-16-SO1-2019-00004 Lengyeltóti Város Önkormányzata 200 000 000

Végösszeg 3 651 719 375

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában