A közös siker összekovácsolt a paraszti kultúrában

– Hajlamosak vagyunk Indiához kötni a kasztrendszer intézményét, ám Magyarországon is jelen volt, és még napjainkban is itt-ott tovább él – mondta Farkas Gergely, a Szennai Skanzen múzeumpedagógusa. – Házasságkötéskor megírták az úgynevezett „móringlevelet”, ami a mai házassági szerződés elődje volt. Az elmúlt rendszer „szüntette meg” a társadalmi különbségeket – tette hozzá.

Aztán, ha megköttetett a frigy, az ifjú házasok előrejutásában óriási szerepe volt a családnak a paraszti kultúrában.

— Napjainkban sincs több munkája egy nőnek, mint egykor, sőt, talán régen több is volt a teendő, bár nem volt ennyire szerteágazó, mint manapság. Akkoriban az volt a fontos, hogy meg kellett élni, működtetni kellett a gazdaságot – mondta Bálint Angelika, a Szennai Skanzen hagyományőre, aki szerint napjainkban a nők magukra hagyatottak feladataikkal.

– A régi, paraszti kultúrában a jóval több feladat elvégzését többen is segítették a családban – tette hozzá a hagyományőr. – A nagycsalád nem csak akkor találkozott, mint napjainkban, ha egy esküvőre vagy egy temetésre össze kellett jönni. Maguk, közösen végezték azok előkészületeit, ahogyan a disznóvágásokat is családi körben hol egyik családnál, hol a másiknál. Pontosan ez a mai nők nehézsége, hogy mindent egyedül kell, hogy végezzenek. A családok pedig egy lakodalom kapcsán rengeteg pénzt költenek a pompára, amelyben csupán formalitások vannak jelen. Régen, a közös munka összekovácsolta a közösségeket, a családokat, és a komasággal „szerzett” széles körű rokonságot – mondta Angelika.

Egyre nehezebb megfelelni a modern nő ideáljának

– A legkárosabb dolog, hogy manapság a média diktálja, milyennek kell lennie egy mai, modern nőnek, és ennek az ideálnak nehezen lehet megfelelni, osztotta meg véleményét Bálint Angelika.

– A férfiak ugyanakkor számos olyan feladattól mentesültek a civilizáció miatt, amelyekbe egykor rengeteg energiát fektettek – vette át a szót Farkas Gergely, aki szerint a kísértés is szélesebb körű manapság, mert míg régen a falvakban zárt közösségek voltak, addig napjainkra igencsak kinyílt a világ a modern közlekedési eszközöknek köszönhetően. – Napjainkban túl sok a felszabaduló energia. Akik ügyesen szeretnék használni, kiskertet vesznek, mások túráznak, utaznak.

– Azt a régi életformát, amiről beszélünk, természetesen nem lehet visszahozni, bár vannak, akik tudatosan választják – mondta a múzeumpedagógus. – Egy nagyvárosi emberből azonban falusi gyökerek nélkül sosem lesz olyan, mint száz évvel ezelőtt.

Összefonták az élet szálait is

Régen a közösség senkit nem hagyott magára. A fonóban nemcsak munka, hanem komoly pszichológiai tanácsadás is folyt. Egyszerűen megbeszélték hasonló gondjaikat az asszonyok, miközben járt a kezük és úgymond rendezték a szálakat a szövőszéken, közben pedig a saját lelki világukban is. Míg a mintát számolták, nem volt idejük a különböző problémákkal foglalkozni.

– A fonót romantizáljuk, ám ott komoly munka folyt az akkor talán még ismeretlen dep­resszió ellen – mondta Bálint Angelika. – Amíg volt munka, arra figyeltek az asszonyok. Aki elmélyült a tevékenységben, nem beszélgetett, ez felért egy meditációval.

Farkas Gergely pedig úgy látja, a sok feladat között kevesebb idő jutott az unalomra és az azzal járó butaságokra. – Így a tettvágy nem a szabadság, vagy éppen a szabadosság gyakorlásában merült ki egykor –mondta el Farkas Gergely –, hanem az együttműködésben, amelyet aztán többnyire közös siker koronázott.