Egy barátja sincs itt, mégis Somogy a második otthona

A Mari története című könyv főhőse egy Amerikába kivándorolt magyar parasztasszony, aki a tengerentúlon született lányával hazatért az itthon hagyott fiáért. 1915 tavaszán azonban az olaszok átálltak az antanthatalmakhoz, ezért Fiuméből már nem tud visszautazni az USA-ba. Visszamegy hát a szlavóniai falujába. Magára marad, a két gyerekkel próbál boldogulni. Küszködés az élete, és átcsap felettük a nagy háború, az összeomlás. Az asszonynak a gyerekekkel menekülnie kell Magyarországra, ahol új otthont kell teremtenie.

Bencsik Gábor író sokaknak ismerős lehet a képernyőről, miután rendszeresen feltűnik a politikai vitaműsorokban, mert a kormánypárti és az ellenzéki média is láthatóan szívesen hívja.

– A csuda tudja, hogy van ez! – nevetett, amikor rákérdeztünk. – Én azt tanultam meg az életben, hogy a legokosabb, ha az ember nem akar szerepet játszani, és önmagát adja, aztán a világ vagy elfogadja vagy nem. Sokféleképpen írnak az írók. Nekem a legtöbb munka azzal telik, hogy megpróbálom megérteni a szereplőket, mit miért tesznek. Adott egy szituáció, és ők a maguk logikája szerint cselekednek, ha én ezt meg akarom erőszakolni, akkor a végeredmény rossz lesz. Megpróbálom megfejteni, hogy mi következik a személyiségükből, és abba az irányba vezetni a történetet. Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész mondta, hogy a jó regény önmagát írja. Hogy az én regényem jó-e, azt nem tudom, de hogy önmagát írja, azt tapasztaltam.

A Mari története is ugyanígy kezdte önmagát írni.

– Az édesapám Nagyatádon született, pontosabban Marcaliban, mert a szülei ott voltak hónapos mezőgazdasági bérmunkán napszámosként – idézte fel a családtörténetet. – A nagymamám is nagyatádi, de tulajdonképpen az én nagyanyám Betlehemben született, az USA-ban, Pennsylvania államban. Ez a könyv az én családom története, a dédanyámé, Marié, és a nagyanyámé, Vicáé, de a regényben vannak fikciós elemek. Valóban hazajöttek Amerikából az itthon maradt fiúért, és a dédanyámék Fiumében nem tudtak felszállni az Amerikába visszafelé tartó hajóra, mert megbetegedtek a gyerekek, ez így történt, ez az igazság. Az a szituáció, ahogy állnak a rakparton, és nem engedik fel őket a hajóra, az valódi. Hogy a Drávától délre, Szlavóniában éltek, az is valóság, mint ahogy az is, hogy el kellett jönniük onnan még Trianon előtt, a világháborús vereség következtében, mert féltek, hogy a fiúkat elviszik a szerbek. Átköltöztek előbb Kaposvárra majd Nagyatádra, innen pedig a történet írta önmagát.

A somogyi helyszínek rendre felbukkannak a regényben. – Budapesten születtem, de azt tudom mondani, hogy nekem Somogy a második otthonom – vallotta. – Ha megérkezem Somogyba a Balaton felől vagy Pécs felől, akkor azt érzem, hogy hazaérkeztem. Nincsenek már a megyében barátaim vagy ismerőseim, de mégis azt érzem, hogy otthon vagyok. Ez valószínűleg elkísér, amíg élek.

Ha erejéből telik, ezt a regényt szeretné folytatni, és a dédanya regénye után megírni a nagyanyja regényét, aki egész életét Nagyatádon töltötte. Ezután következne édesapja története, aki 15 éves koráig élt Nagyatádon. Most azonban éppen egy másik könyvön dolgozik, próbálja beosztani az erejét, aztán majd meglátja, hogy merre kanyarodik az élet – mondta.

Édesapja hozta létre a nagyatádi alkotótelepet

Bencsik Gábor édesapja, Bencsik István szobrászművész hozta létre Nagyatádon a nemzetközi alkotótelepet, aminek az utódja máig működik a városban. Az író nagynénje és nagybátyja halálukig Nagyatádon éltek. András bátyja a Somogyi Néplap munkatársa volt, a sógornője a Csiky Gergely Színház tagja. Így talán érthető, hogy miért vezette az író nagy örömmel a családregény szálait Somogyba. Ha a járványhelyzet engedi, egy közönségtalálkozóban is gondolkodik, hogy az eredeti helyszíneken mutassa be a könyvét az olvasóknak.

Fotó: MW