rekordszámok

2021.04.15. 09:00

Ha kevés a diákmeló, megtoldják hitellel

Somogyban megközelítette a 900-at a diákhitelt felvevők száma. A járvány rekordévet hozott a Diákhitel Központnak, mert a vírus megjelenése előtti időszaknál háromszor több, összesen 42 ezer szerződést kötöttek, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege.

Kovács Gábor

Csonka Nikolett pénzügy és számvitel szakon végez az idén, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári campusán tanul. A banki szférában szeretne elhelyezkedni. – Én a tandíjamra fordítottam a diákhitelt, amíg fizetősről két félév után átvettek állami képzésre – mondta a felsőoktatási hallgató. – Most kell majd visszafizetnem, de nagyon kedvező, hogy kamatmentesen.

– Bár dolgoztam, de nem volt annyi pénzem, hogy kigazdálkodjam a tandíjamat a levelezős képzésen – ezt már a pedagógusnak készülő Gábor mondta érdeklődésünkre. – A diákhitellel korrektek voltak velem, nem voltak rejtett költségek. A tandíjon kívül tankönyveket, jegyzeteket, sőt laptopot is vettem a pénzből.

A Diákhitel Plusz 2020. május 1-i bevezetése óta Somogy megyében 881 hallgató igényelte ezt a terméket, amely több mint 429 millió forint folyósított hitelt jelent.

2020-ban országosan több mint 42 ezer új szerződést kötöttek felsőoktatási hallgatókkal, ez a szám mintegy három és félszerese a 2019-esnek, válaszolta érdeklődésünkre a Diákhitel Központ. A kiemelkedő eredmény fő okának azt tartják, hogy a kormány és a Diákhitel Központ gyors döntést hozott a koronavírus-járvány miatt átmenetileg nehéz helyzetbe került hallgatók megsegítésére. A legfontosabb újdonság a tavaly májustól idén június 30-ig elérhető, maximum félmillió forintig igényelhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz bevezetése volt. Ezt a terméket tavaly több mint 30 ezren igényelték, tehát az összes új szerződés több mint kétharmada ehhez köthető.

A koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek, a beszűkült munkavállalási lehetőségeknek is szerepük lehet abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen népszerűbb lett a diákhitel. Néhány elemező a járvány alatt csökkenő diákmunkában látja az egyik okot, ami oda vezetett, hogy nőtt a diákhitelt igénylők száma.

Somogyban a diákmunka az utóbbi hónapokra visszanyerte a korábbi pozícióját, és az év elmúlt hasonló időszakához képest ma már nem érezhető a csökkenés, sőt húsvétkor felfutás volt a kereskedelemben, felelte kérdésünkre Dakó Roland, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet régiós vezetője. Elmondta, hogy tavaly mindenki megijedt, de azóta helyreállt a rend, sőt az idén tavasszal már nagy az érdeklődés a nyári balatoni diákmunka iránt. A termelőüzemekbe is irányítanak diákmunkásokat, ahol most talán még nagyobb is az igény rájuk, mert a harmadik hullám alatt sok lett a beteg, őket helyettesítenék a diákokkal. De a nagyáruházak pénztáraiba, a gyorséttermekbe is diákmunkások jelentkezését várják. Azonban jócskán vannak olyanok, akik diákmunka helyett inkább a diákhitelhez fordulnak.

Érkezik a szak- és felnőttképzési hitel

Szintén fontos döntésnek tartják a szabad felhasználású diákhitel egy havi maximálisan igényelhető keretének 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelését, amellyel az új ügyfelek 80 százaléka élt. A Diákhitel Központnál az idén is jelentős ügyfélszám-emelkedésre számítanak, köszönhetően a május 31-től elérhető szabad és kötött felhasználású szak- és felnőttképzési hiteleknek. Ezek a konstrukciók segíteni szándékoznak a munkaerőpiaci mobilitást és a koronavírus-járvány során nehéz helyzetbe került szektorokban dolgozók átképzését 18 és 55 éves életkor között. Azoknak nyújt majd nagy segítséget ez a támogatási forma, akik eddig anyagi okokból nem tudtak elsajátítani új szakmát vagy részt venni a felnőttképzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában