félős szőrmók

2021.05.19. 14:00

Fokozottan védik a nagy rejtőzködő somogyi négylábút

A vadmacska fennmaradását élőhelyének szűkülése és a házimacskával való keveredése veszélyezteti. A 2012-ben fokozottan védetté nyilvánított vadmacskát egy időszakban kifejezetten irtották, ugyanúgy „féreg” számba ment, mint jelenleg a sakál. Idén azonban fókuszba került: 2021 a vadmacska éve, számos kutatás folyik ennek a titokzatos ragadozónak az élőhelyével kapcsolatosan hazánkban és Somogyban is.

Turbéki B.

Fotó: Máté Milán

Dél-Somogyban a Dráva mentén, és a Balaton déli partján – a Nagyberekben – lelhető fel, ám csak ritkán mutatja meg magát a vadmacska.

– A vadmacska nem megy az ember közelébe, mintha puskából lőnék ki, úgy menekül előlünk, vagy próbál észrevétlen maradni – mondta Horváth Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője. – Ahogy a többi ragadozó fajra, úgy a vadmacskára is vadásztak, mivel az apróvadak utódait elejtette, fészkeiket kirabolta. Néha még az őzgidát is elkapta. A II. világháború után, a védetté nyilvánításáig gyérítették az állományt, így a hetvenes évekre nagyon lecsökkent a számuk. Ráadásul a fiatal egyedek csaknem 50 százaléka elpusztult – tette hozzá a tájegységvezető. – A vadmacska napjainkban nem számít kártékonynak. Mivel elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, még hasznot is hajthat a mezőgazdasági területeken.

A vadmacska-állomány Somogyban az országos átlag felett van. Rejtőzködő életmódja miatt nehéz lenne megmondani, mennyi él belőle a megyében, ám az biztos, hogy ideális a környezet számára. Az állatot 1974–ben védetté, majd 2012–ben fokozottan védett fajjá nyilvánították.

Biomonitoring-rendszerben vizsgálják a vadmacska-állományt a Balaton déli partján, a Nagyberek teljes területén. Az országosan, több élőhelyen is zajló projekt keretében vadkamerákat helyeznek ki azokon a területeken, amelyeket a vadmacskák tipikus életterének sejtenek.

– Ez az erdősáv ideális élőhelye a vadmacskának – mutatta Bende Zsolt, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park hivatásos vadásza. – A kaparásnyomok a fán azt bizonyítják, hogy ez a fa az egyik kedvenc helye – hívta fel a figyelmet a törzsre. A Nagyberekben hat vadkamerát helyeztek ki, hogy megfigyelhessék az állat mozgását. Az eszközöket folyamatosan más-más helyre telepítik, hogy egyre nagyobb területet térképezhessenek fel, ahol vadmacska élhet. Az állatot macskagyökérteával, és valeriánaolajjal csalogatják a kihelyezett szőrgyűjtőkre, ahol tépőzárral, kétoldalú ragasztóval, és rézkefével felszerelt karókon nyernek szőrmintát DNS-vizsgálatokhoz. – A vizsgálatok alapján egyre inkább megdőlni látszik az a feltételezés, hogy a vadmacska hazánk hegységeinek erdeiben érzi jól magát. A Nagyberek ideális élőhelynek bizonyul, hiszen a mozaikos erdősávokkal elválasztott mezőgazdasági területeken és gyepeken megfelelő táplálékot talál magának, és a fajra jellemzően itt kiválóan tud rejtőzködni is – mondta Bende Zsolt.

Macskajaj

A házi macskával keveredve gyengül a vadmacska genetikai állománya, bár a hibrid egyedeket is vadmacskának tekintik. A génállomány keveredésén és gyengülésén kívül nagy veszélyt jelent a fajra jellemző élőhely elvesztése. Többször előfordult, hogy elárvultnak hitt vadmacska kölyköket szedtek össze erdőjárók, ám a szakemberek azt kérik, hogy ne érintsék meg a kismacskákat, mert végzetes lehet számukra, ha anyjuk az idegen szag miatt elhagyja őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában