2021.09.12. 08:00
Siófokon ért célba a Coop Rally mezőnye, kétszázötvenen vettek részt a versenyen
A Coca Cola HBC Magyarország Kft. csapata nyerte a 15., jubileumi Coop Rally-t, melynek záró díjátadóját csütörtökön este tartották Siófokon. Az Agrárminisztérium különdíját a Sole-Mizo Zrt. csapata kapta.
A mezőny nyolc állomást látogatott meg, s a versenyzők több mint 800 kilométert autóztak a mögöttünk álló napokban Magyarország nyugati tájain. Amint arról pénteki lapszámunkban beszámoltunk, Kaposváron, a Kometa 99 Zrt. telephelyét is meglátogatták az autósok, megkóstolhatták a cég termékeit. A szervezők pénteken, a befutó után azt közölték: a versenyen összesen 250-en vettek részt, mindannyian valamilyen hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacégeket képviseltek.
A mára már hagyományossá vált rendezvényen élelmiszer-feldolgozó cégeket mutatnak be a résztvevőknek azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a hagyományokra épülő innovatív hazai élelmiszer-előállítás értékeire, s a magyar termékek vásárlásának fontosságára. Az idei Coop Rally során a résztvevők a két hús-, egy tej, illetve tésztagyártó üzemen kívül egy állateledel-gyártó céget, pincészetet és két Coop szupermarketet kerestek fel.
Az eseményt – ahogy minden évben – az Agrárminisztérium támogatta, s Nagy István tárcavezető vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét.