telepítés

2021.11.26. 09:00

Idén utoljára potyogott a ponty a Desedába

Az év utolsó halasítása kezdődött a Desedán. Egy attalai gazdaságból hétfőn két fuvarral összesen 60 mázsa két- és háromnyaras pontyot hoztak.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Robert Kaposvar

– Nincs idő dideregni, megállás nélkül dolgoztunk – mondta mosolyogva Pap János, a tolnai cég munkatársa. – Szerencsére minden úgy ment, mint a karikacsapás. Időben megérkeztünk, s olyan tempóban oldottuk meg a feladatot, ahogy terveztük.

A parton több horgász is figyelemmel kísérte a hétfői telepítést. Szulman József, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület halgazdálkodási bizottságának elnöke azt mondta: ennél a munkánál különösen fontos az előkészítés. Két fuvarral 30-30 mázsa két-, illetve háromnyaras ponty érkezett Attalából, s a 2021-es utolsó telepítés részeként délután további nyolc mázsa süllőt és két mázsa csukát is vártak. Kedden ér véget a munka, akkor újabb 30 mázsa kétnyaras pontyszállítmányt engednek a Desedába. Azt a halat egy mihálypusztai gazdagságtól rendelték. A tenyésztők szerint fajtól függően 20–25 százalékkal drágult tavaly óta a hal ára.

– A magas takarmányárak, a drága üzemanyag éppúgy szerepet játszik ebben, mint a munkabérek növekedése – hangsúlyozta Szulman József. – Egy-egy telepítésnek óriási jelentősége van. Bár egyre drágább a hal, fontos, hogy évről évre a megszokott mennyiséget rendeljük meg. Ez szolgálja a horgászok érdekeit, s a horgászturizmus úgy fejlődik, ha a tó megőrzi hírnevét. Sokat elárul a változásról, hogy az elmúlt 15 év alatt csaknem másfélszeresére nőtt, s immár megközelíti a 3500-at egyesületünk taglétszáma.

Kovács Gábor, a Kaposvári Sporthorgász egyesület titkára közölte: a telepítés után nem lép életbe horgászati tilalom a Desedán. Keddtől azonban szigorúbb ellenőrzést rendelnek el, a munkába 12 halellenőr kapcsolódik. Munkájukat az éjjellátó-készüléken kívül speciális távcső is megkönnyíti. A bányai Forrás Horgászegyesület a hétvégén fejezte be az idei második telepítést, Varga Dániel elnök azt mondta: az idén összesen 21 mázsa halat helyeztek ki. Melynek csaknem 60 százaléka ponty volt, s ezen kívül került a tóba süllő és keszeg is.

Bányán compót, Mernyén kamerát is vásárolnak

– Jövőre legalább annyi halat szeretnék vásárolni, mint 2021-ben – hangsúlyozta Varga Dániel. – S ha megengedhetjük magunknak, akkor ennél is nagyobb mennyiséggel kívánjuk gyarapítani az állományt. S a pontyon és a süllőn kívül compót is akarunk vásárolni. A mernyei Merena egyesületnél nemcsak 670 kiló háromnyaras pontyot vásároltak, hanem 2000 ivadék süllőt is. A 2006-ban alapított, 50 tagú csapat négyhektáros bérelt tavon gazdálkodik. Peiker Krisztián kiemelte: feltétlenül folytatni szeretnék a telepítést és a fejlesztést. Közelmúltban a szociális helyiségeket korszerűsítették, kiépítették a kandeláberes világítást a tóparton, s 2022-ben kamerarendszert kívánnak létesíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában