elismerés

2021.12.01. 09:00

Boldog Gyermekvédelmi Központ címet nyert a somogyi intézmény

Hol a boldogság mostanában? / Barátságos meleg szobában – idézhetnénk Petőfi szállóigévé lett sorát a Téli világ című verséből. Nyilván, mindez nem elég a boldogsághoz, de ez is szükséges hozzá. S hogy még mi, azt vélhetően jól tudják a marcali székhelyű Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központban, hiszen a közelmúltban elnyerték a Boldog Gyermekvédelmi Központ címet.

Lőrincz S.

Fotó: LANG ROBERT

A gyermekvédelmi ellátórendszerben élők különösen vágyják a szépet, a harmóniát, az emberit, hiszen szeretethiányos közegből, sokszor halmozott hátrányokat „begyűjtve” kerültek gyermek- és lakásotthonokba, és naponta gondolkodnak arról, vajon milyen élet vár majd rájuk. Rálelnek-e a boldogságra, s ha igen, velük marad-e mindörökre? Kopp Mária orvos-pszichológus szerint egészséges nemzet a magyar, de beteg a társadalma. Többek között azért is, mert a boldogtalanság egyre inkább eluralkodik, jóllehet: boldognak lenni döntés kérdése is.

A marcali székhelyű Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kiírt pályázaton – Kovácsné Zrínyi Ibolyának, a kaposvári Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthon nevelőjének köszönhetően, aki korábban óvónőként „ásta bele magát e témába” –, elnyerte a Boldog Gyermekvédelmi Központ címet. Mégpedig azért, mert a 12–19 éveseknek havi tematika szerint boldogságórákat tart, melyekhez – mi sem természetesebb – boldogságleckék is társulnak, s tapasztalatait megosztja az alapítvánnyal. A Nyár utcai Gyermekotthon kéttucatnyi fiatalja erkölcsi tézisekkel ismerkedik hónapról hónapra, miközben szembesül a jóllét fontosságával is, és a kamaszok, nagykamaszok praktikus tanácsokat, ha úgy tetszik megoldási kulcsokat kapnak helyes életvezetéshez, kommunikációhoz, társas kapcsolatokhoz és az illemről is sok szó esik. A hatékonynak bizonyuló, bizalomra épülő szabadidős program során arról is tanulnak a diákok és fiatal felnőttek, miként lehet, s kell hálát adni, de biztatást kapnak a bocsánatkéréshez és a kiengesztelődéshez is, amely talán a „legrázósabb” téma az ifjak körében. A Bagdy Emőke pszichológus professzor fővédnökségével zajló projekt boldogságórái olyan témákat ölelnek körül, amelyek mind-mind a pozitív énképet erősítik, s fejlesztik az érzelmi intelligenciát, e téren pedig igencsak tetemes hiányosságaink vannak.

További magvetők kerestetnek, bőven akad még parlagon hagyott terület

Szerencsére a boldogság tanulható. Hogy mondta Reményik a Csendes csodákban? „Kis hópelyhek az örömök, / Szitáló, halk szirom-csodák.” Igen, ezeket a csodákat mindannyiunknak észre kellene venni, hiszen a nehézségek, csalódások közepette is van remény a boldogságra. A cél nem lehet más, mint az, hogy a már gyermekkorban is egyre gyakrabban tapasztalható depresszió helyett vágyjuk, tanuljuk és tanítsuk a boldogságot. Akár a bibliai értékek közvetítésével is, hiszen mindannyian vendégek vagyunk e földön. Szent II. János Pál pápa pedig örökül hagyta: A halál kultúrája helyett az élet evangéliumát kell hirdetnünk.

A kaposvári Nyár utcában sikerrel teszik ezt. Szerencsére jó a magvető, s így termékeny talajba hull a boldogság magja. További magvetők kerestetnek! Sajnos, bőven akad még parlagon hagyott terület.

Fotóill.: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában