Szívügyük a szívbeteg sorsa

2022.05.28. 09:00

Házat építettek jóakaróik a nemesdédi kisfiú családjának

Felépült a lyukas szívű kisfiú családjának háza nagylelkű adományozók segítségével Nemesdéden. Eddig két konténerlakásban élt az ötgyermekes család, de a házfelújítás után a gyámhivatal is mindent rendben talált náluk. Bencére két éven belül műtét vár, hogy visszanyerje az egészségét.

Kovács Gábor

Szívszorító történet volt, hogyan élte meg a nemesdédi család azt, amikor kiderült, hogy az öt és fél éves kisfiú szívén egy 21 milliméteres lyuk tátong. Azóta több év telt el, és meglett az eredménye annak, hogy sokan fogtak össze a szívbeteg gyermek és családja érdekében. Így épülhetett fel a 32 négyzetméteres ház is, egy félig romba dőlt épület helyén. 

– Egy romhalmaz volt – nézett végig az új házon elégedetten az építőmester, Makai György, aki jól ismeri a családot. – Félig tömésház volt, félig téglából építették még az 1950-es években, de a falak egy része ledőlt. Több mint egy hónapon át dolgoztunk rajta, de megérte. 

Az öt gyerek és szüleik együtt vették át a házat. – Közmunkásként dolgozom az önkormányzatnál – mondta elégedetten Bodai István, az édesapa. – Hála a jó istennek, most elkészült a ház is. A gyerekek rettenetesen örülnek az új otthonuknak. Ahhoz hogy beköltözhessünk, szükségünk lenne még néhány bútorra, gyermekágyra. 

A legkisebb gyermek márciusban született, a három hónapos Melani az udvaron egy babakocsiban feküdt, de addig sírt, amíg a szülők fel nem vették a karjukba. 
– Bence most jelenleg jól van, logopédushoz jár – mondta az édesanya. – Közösségbe is mehet, szeptembertől elengedem az óvodába. Legkésőbb két éven belül meg kell műteni a szívét, de vissza kell mennünk egy új kontrollvizsgálatra. Budapesten nézték meg a szívspecialista orvosok, és azt mondták, hogy 95 százalékban sikeres lesz a beavatkozás. Bármikor behívhatják az operációra. Sokat játszik, sőt már időnként rosszalkodik is, de nagyon fáradékony a betegsége miatt. 

 

A konyhabútornak, hűtőnek csak a helye van meg 

Az anya örömét rontotta, amikor kézhez vette a 137 ezres áramszámlát, ezt még nem tudták kifizetni. Eddig az udvaron két konténerlakásban húzták meg magukat, villannyal fűtöttek és állították elő a meleg vizet, ez növelte meg az áramszámlát. A konténereket az 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. jóvoltából kapta meg a család. A házátadáson is megjelentek a cég munkatársai, egy asztalt és más berendezést hoztak. 

A házépítés motorja Horváth Éva volt, aki a Héra Alapítvány segítségével gyűjtötte az adományokat a családnak. Kedves emberektől legutóbb 75 ezer forint érkezett a napokban, mondta. Egy idős úr egy 10 ezer forintos bankót adott át erre a célra, és egy család 100 ezer forintot adományozott az ötgyermekes famíliának, sorolta. A konténerházak duplán 16 négyzetmétert jelentettek eddig, de most egy igazi házban nappalija, külön konyhája lehet Bodaiéknak. A helyiségekben már megvan a konyhabútor, a hűtőszekrény helye, és a 100 ezer forintból egy mosógépet vettek. 
Most már a családfőnek lesz a feladata, hogy az udvarból kellemes környezetet teremtsen, intette az apát. Aki továbbra is szeretne segíteni a családon, megteheti a 11773432-01833559-000000-s számlaszámon. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában