Teletank piaci áron

2022.08.09. 13:46

Költséges a négy keréken érkező önzetlen segítség

Nehéz helyzetbe kerültek a civil és karitatív szerveztek az üzemanyagárak miatt. Az egyesületek kizárólag piaci áron tankolhatják autóikat, rájuk nem vonatkozik a literenkénti 480 forintos ársapka. Az általunk megkérdezett szervezetek vezetői egyelőre nem tudják, hogyan gazdálkodják ki a megnövekedett költségeket.

Marosi Gábor

Tavaly mintegy 29 ezer kilométert tettek meg a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének autói. A három járműbe másfél millió forintért tankoltak. Boldizsár Szilvia megyei igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, idén az első fél évben már 20 ezer kilométert mentek a kocsik, az üzemanyagköltségük elérte az egymillió forintot. Számításaik szerint az év végéig tervezetten még ugyanennyit autóznak, ennek a költsége azonban már meghaladja az 1 millió 700 ezer forintot – tette hozzá. 

Boldizsár Szilvia kiemelte, több mint 1 millió 200 ezer forinttal emelkedik az üzemanyag-kiadásuk idén, ami csak a kisebb költséget jelenti. Az energiaárak drágulása még nagyobb terhet ró majd a szervezetre. A megyei igazgatóhelyettes elmondta, egyik intézményükben le akarták cserélni a bútorokat, de vissza kellett mondaniuk a megrendelést, mert nem biztos, hogy ki tudták volna fizetni a gyártót. Boldizsár Szilvia hozzátette, abban reménykednek, hogy az állam az intézményeikben megemeli a normatív támogatást és valamelyest könnyebb helyzetbe kerülnek. 

Boncz Edit, a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, egy nem túl mozgalmas héten kétszer kell megtankolniuk az autót. Egy teli tank jelenleg 42 ezer forintba kerül a szervezetnek. Boncz Edit hangsúlyozta, arra kérik az embereket, hogyha segíteni szeretnének egy-egy állaton, akkor lehetőség szerint vigyék be a telephelyükre, ezzel ugyanis jelentős pénzt tudnak spórolni a Kutyatárnak. 

Az önkéntes tűzoltók is piaci áron tankolják járműveiket. Bodó László, a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat vezetője lapunknak elmondta, 15 különböző járművet kell fenntartaniuk. Egy átlagos hónapban a tankolási költségük a félmillió forintot is meghaladja. Kiemelte, ha viharos az időjárás vagy nagy szárazság van, esetleg gyakorlatoznak is, akkor a költségeik hatványozódhatnak. Bodó László hozzátette, a jövőben még több bérmunkát, például fakivágási feladatokat kell vállalniuk, hogy költségeiket fedezni tudják. 

Az egyházak is számolgatnak ezekben a napokban 

A Katolikus Karitász is nehéz helyzetbe került az üzemanyag­árak miatt. A segélyszervezetnél érdeklődésünkre elmondták, jelenleg egy olyan stratégián dolgoznak, amivel az év végéig megalapozhatják a biztonságos működést. A református egyház számára is nagy kihívást jelent a jelenlegi helyzet. Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese elmondta, több mint félszáz olyan autó van a megyében, ami az egyházközségek, az egyházmegye vagy a kerület nevén van. A flottába nagyobb és kisebb buszok is tartoznak. Az esperes hangsúlyozta, jelenleg kevesebb kilométert mennek a járművek, az iskolakezdés után azonban jóval többször kell majd piaci áron tankolni az autókat. Hella Ferenc hozzátette, a nehezebb helyzetben lévő gyülekezeteket megpróbálják támogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában