Világosság

A szülők ezúttal földlabdás fenyőt választottak az ültetvényről, hogy elkerüljék a növényhalált, s ki tudják majd ültetni kertjükbe a már díszeitől megfosztott karácsonyfát. 

Húzták-halasztották akciójukat, elég sáros is volt a föld, mígnem legnagyobb, 8 éves kislányuknak eszébe jutott: ha már eddig nem vitték el az angyalok az ünnep díszét, rátenné az elemről működő apró, színes fényfüzért is, amit a nagyszülők gyártotta míves „papírváros” ablakaiból szerelt ki húgával és öccsével… 
– Most már nem érdemes – tanácsolta neki az apja, amikor óhajával hozzá fordult –, tudod, hamarosan jönnek a fáért az angyalok, majd a következő karácsonykor ráteheted… 
– Na de látod, hogy nem jöttek idáig érte, pedig már lassan húsvét lesz, lett volna idejük elvinni, de mégsem tették. S nem is fogják… – mondta a szöszi lány sejtelmesen. 
– Hogyhogy nem is fogják? Mire gondolsz? – kérdezte a családfő, őrizve arca komolyságát. 
– Hát arra, hogy az angyalok úgysem tudják elvinni a fát – érkezett a válasz. 
– Miért ne tudnák? Ahogy szentestére idehozták, úgy arról is gondoskodnak majd, hogy elvigyék – érvelt tovább az apa. 
– No de apa, te ezt nem tudod? Az angyaloknak nincs testük, így képtelenek megfogni a nehéz dézsát, ráadásul a karácsonyfával együtt. Különben is: most tanultuk a hittanórán, hogy az angyalok lelkek… 
Erre már elfogyott minden apai érv, maradt a fejvakarás, meg a kérdés: szerinted ki fogja eltüntetni innen a fenyőfát? 
– Ki más, mint te meg anya… – vágta rá a kislány, arcán pajkos mosollyal, hogy sikerült megizzasztania az apját. 
– Igen, valóban így van, de ez olyan szép mese, hogy szerettük volna anyával tovább őrizni ezt a varázst. Mi is hittük egy darabig, hogy a karácsonyfát a Jézuska hozza, de aztán kiderült az igazság, és egy kicsit csalódottak lettünk – emlékezett kissráckorára az apa, majd tovább kérdezősködött: 
– Szerinted, még mi nincs úgy, amit eddig igaznak gondoltál? 
– Hát… – esett gondolkodóba a leány – szerintem a Mikulás sem valóságos személy, meg talán az sem igaz, hogy a nyuszi tojja azt a sok ajándékot… 
– Akkor most húsvétra te már nem is készítesz fészket a nyuszinak? 
– Dehogynem! Tudom, hogy úgysem maradna üresen! 
Megállapodtak: a fenyőfát közösen ültetik majd ki a kertbe, és a kislány sem a másfél évvel fiatalabb húga, sem pedig négyéves öccse előtt nem árulja el a titkot. Ő már különben is nagylány, tud titkot tartani. 
Ebben maradtak, és a minap kiültették a kertbe a karácsonyfát. Az apa nem gondolta, hogy az idén eljön e pillanat, bár sejthette volna. Már tavalyelőtt árulkodtak a jelek, amikor advent idején édes kettesben furikáztak, s minden második autó csomagtartójára behálózott karácsonyfa volt rögzítve. A kislány azt pedzegette: 
– Te, apa, hogy van az, hogy ilyenkor, decemberben ilyen sokan ültetnek tuját? 
Akkor még tujának nézte a fenyőfát a cserfes leányzó, s az apa egy gyors átkötéssel tovabillentette a párbeszédet. Ma már nem tehetné, hiszen nagylánya tudja: gondos szülők fuvarozzák haza a karácsonyfát, hogy Jézus születésnapján teljes pompában legyen otthonuk éke – hirdetve békét, szeretetet, s fényfüzéreivel a világosságot a köröttünk lévő sötétségben.