A betű becsülete

Egy olvasóval azonban mindig furcsa érzés lopva találkozni, úgy, hogy ne vegyen észre. Az ősz, szakállas férfit sűrűn látom, általában buszmegállóban vagy egy padon üldögélni. A viselkedésén nem szembetűnő, de fedél nélkül él, erről leginkább a sok szatyor árulkodik, amikkel körülbástyázza magát. Az arckifejezése általában méltóságteljes, egyfajta felhős mélabú ül rajta, mint egy Rejtő-regényhősön. A lábait gyakran keresztbe veti egymáson, hanyagul, mégis hajléktalanhoz képest már-már szinte előkelően. A legutóbb az egyik lapszámunkat láttam a kezében, minden bizonnyal a szemétből kaparta ki. Az újság felén egy jó nagy vízfolt terpeszkedett, de ez sem zavarta. Lassan, elmélyülten tanulmányozta a betűket, látszott rajta, hogy kíváncsi a világra. Sokan úgy tartják, hogy a betűnek ma már nincs becsülete. Manapság könyvek és lexikonok landolnak a kukákban, mint egy letűnt kor emlékei, ezt megmutatták a kollégámnak, amikor a legutóbbi lomtalanításról írt. Pedig a betű nem hivalkodik, nem tolakodik, mint az internetes hanganyag vagy videós tartalom. De a betű mégis képes megmutatni, hol a helyünk a világban. A betű nélkül kevesebbek lennénk, mert a betű segít meghatározni önmagunkat. Egy felfordult, válságokkal teli világban továbbra is iránytű lehet. A betű nem hivalkodik, nem tolakodik úgy, mint az internetes tartalmak.