Konfliktus a köbön

2023.08.18. 13:41

Elegük lett a lopásokból, száz önkéntes járőrözik Homokszentgyörgyön

Folyamatosan járőröző ad-hoc faluőrség alakult nemrégiben Homokszentgyörgyön, miután az elmúlt hetekben elszaporodtak a betöréses lopások a dél-somogyi kistelepülésen.

Koszorus Rita

Olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy több lopás is történt a faluban, melyek eléggé felborzolták a kedélyeket; a település ismert, megbecsült tagjaiból lett áldozat. Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik megerősítették, hogy az elmúlt két hétben két tulajdon elleni bűneset is előfordult Homokszentgyörgyön. Egy alkalommal betörés és egy lopás fordult elő. A rendőrség a faluőrséggel kapcsolatban a polgármesterhez irányítottak minket. 

Czinke János, Homokszentgyörgy polgátrmestere megerősítette a civil járőrözést a településen. – Nagyjából százan fogtunk össze, hogy segítsünk a közbiztonság fenntartásában a rendőrségnek. Természetesen a jogszabályi keretek között, mondta el a településvezető kérdésünkre.  Hozzátette, amióta éjszakánként járőröznek Homokszentgyörgyön, a tolvajok sem serénykednek, hiszen csökkent a bűnesetek száma.

A polgármester elmondta, örül, hogy gátat szabtak a lopásoknak, de a bűnözők kilétéről nem nyilatkozott. Kiemelte: a rendőrségi nyomozást nem szeretné hátráltatni, s amíg nem bizonyosodik be az elkövetők személye addig messzemenő következtetéseket sem szeretne levonni ügyről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában