Sebesség

2023.09.05. 11:30

Gyorshajtást mostantól aranyáron mérik

Szeptembertől az eddiginél is súlyosabb bírság jár a gyorshajtásért, s a somogyi rendőrök az év minden napján végeznek sebesség-ellenőrzéseket. Somogyban tavaly 153 olyan sérüléses közúti baleset történt, ami a gyorshajtásra vezethető vissza, az idén július végéig 80.

Harsányi Miklós

Orbán Zoltán, a somogyi rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn egyebek mellett azt is közölte: már a 4iG és a rendőrség együttműködésének keretében fejlesztett magyar gyártmányú TraffiCapture készülékekkel is ellenőriznek. Az eddig felújított Fáma lézeres sebességmérő műszerek mellett ezeket is használja a rendőrség. – Jelenleg ezek a berendezések az elérhető technológia csúcsát képviselik – mondta. Azt is közölte: a legközelebbi Roadpol közlekedésbiztonsági napot szeptember 16–22 között tartják. 
– Az extrém gyorshajtást még ennél is jobban kellene büntetni – hangsúlyozta Tóth István, a közlekedéstudományi egyesül somogyi elnöke, aki arról is beszélt: tanévkezdéskor sokan a várakozás, és a megállásra vonatkozó előírásokat is figyelmen kívül hagyják, legszívesebben az iskola udvarán parkolnának le. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában