Alma és fája

Mindig kedveltem a jó értelemben megszállott embereket. Felnéztem s felnézek rájuk ma is, mert azon kevesek közé tartoznak, akiknek életiránytűje a jobbítás, a felemelés és a felemelkedés. Akik a jövő szolgálatába állított tevékenységükkel nem elvesznek, hanem hozzátesznek a teremtett világhoz. Legyen szó íróról, költőről, tudományos kutatóról, orvosról, gyógyszerészről, színészről, festő-, képző- és szobrászművészről, agrárkiválóságról vagy éppen űrhajósjelöltről. Olyanokról, akik nem felejtik el soha, hogy honnan indultak, milyen géneket örököltek, mit kaptak a családban, jó esetben a fészekmelegben, s mit hoztak az iskolából. Mivel tömték tele élettarisznyájukat az őket tanítók, akik kérés nélkül is neveltek; erkölcsi útmutatást, tudást és tartást kínálva számukra. Ezért lehetnek e pedagógusok ma is igazodási pontok, követésre méltó példaképek…

Mindegy, hogy a jelen szellemóriásai faluról vagy városból származnak-e, magyar földön maradva teszik dolgukat, vagy külhonban futották-futják karrierköreiket, az elszántság, a kitartás, a szorgalom, a legtöbbször átlagon felüli erőfeszítés előbb-utóbb megtermi gyümölcsét. A somogyi gyökerű űrhajósjelölt érdeklődés tekintetében ugyan elüt édesapjától, így akár azt is mondhatnánk: elég messze esett az alma a fájától, ám a „szent őrületben” mégis egyek. A gyorsreagálás, a hihetetlen éleslátás és tudásszomj, a nagyfokú elszántság, a kiemelkedő teljesítményre való törekvés mindegyikükre igaz. Akkor is, ha tisztában vannak azzal: a vetélytársak ugrásra készen állnak körülöttük…

Az esetleges kudarcveszély ugyan mindannyiunk életének része, ám érdemes mielőbb túllépni ennek eshetőségén, folytatva a menetelést a megkezdett úton, mit sem törődve irigyek hadával. Ezt tették magyar Nobel-díjasaink is, kikre büszkén tekint fel a nagyvilág.