Fotók

2023.10.20. 13:43

Ki kell érdemelnünk 1956 csodáját

Hosszú nemzetiszínű szalagot és egy hatalmas piros-fehér-zöld zászlót tartottak a kaposvári diákok a Hősök temploma bejáratánál, illetve a Mindszenty téren pénteken délelőtt.

Kovács Gábor László

A Gárdonyi Géza Tagiskola alsó és felsős diákjai 56 gyermekszemmel címmel adtak ünnepi műsort, hogy így emlékezzenek a kaposvári és somogyi hősökre. 

– 1956 és 1848 forrása és biztos alapja nemzeti büszkeségünknek – mondta ünnepi beszédében Borhi Zsombor, kaposvári alpolgármester. – 1848 és 1956 egyaránt csoda volt, de a csodákat ki kell érdemelni. Szabadon lehetett lélegezni, és megismerni a szabad szó örömét, de a szabadságot ki kellett harcolni, ezért értékesebb nekünk, mint más népeknek, akik örökségül kapták – tette hozzá az alpolgármester.

Felidézte a diákok szerepét a forradalmi eseményekben, és utalt arra, hogy a Petőfi téri gyűlést el sem akarták kezdeni, amíg a fiatalok meg nem érkeztek, akik közül kettőt beválogattak a küldöttségbe, melyet Nagy Imréhez menesztettek. Az 56-os  kaposvári nemzetőrök között is voltak fiatalok, de megadták az árát, mert november 4-e után diákokat és sorkatonákat állítottak falhoz, és végeztek ki a megszálló orosz erők. Az áldozat azonban nem volt hiábavaló, mert 56 lyukas zászlóin a történelem szemétdombjára esett át a kommunista diktatúra, tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában