2024.01.01. 11:00
Miniszter a fedélzeten és sztárfocista a Bárkában
Esküt tettek a katonák a Kossuth téren, megnyitották az országos színházi évadot Kaposváron, elkezdődött a 130. cukorkampány, jubilált a Krisna-völgy, Barcson pedig kiöntött a Dráva. A harmadik negyedév is mozgalmas volt Somogyban.
Fotó: Németh Levente
Hordógurítással avatták fel a desedai arborétumba vezető új hidat július elején. Az elöregedett átjárót több mint 125 millió forintból korszerűsítették. Szabolcsi János, a Roxínház egyik alapítója lett az Év színésze Somogyban a Somogyi Hírlap és a Sonline.hu szavazásán. Balatoni lett az Év Fagylaltja. A zsűri tetszését a máriafürdői sütőtökös mandula, dió variációkkal nyerte el. Idén is minősítették a balatoni strandokat, Somogyból tizennégyen kaptak elismerést, tízen ötcsillagosat.
Motorosok, lovasok, akrobaták felvonulásával kezdődött a Cirkuszok Éjszakája programsorozat Balatonlellén. Több mint 4000-en szálltak vízre a Balaton-átevezésen júliusban. A nyolc kilométeres távot kajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval is lehetett teljesíteni. Vörös kód lépett életbe a hőség miatt július közepén.
Több száz katona tett esküt Kaposvár főterén július végén. Azok vettek részt az eseményen, akik országosan teljesítették az egységes alapkiképzési programot. Felújítás közben omlott be a kaposvári gyakorlóiskola tornacsarnokának tetőszerkezete a nyári szünetben. A balesetben senki sem sérült meg. Harmincéves fennállását ünnepelte a somogyvámosi Krisna-völgy július végén, Vésén pedig 21. alkalommal szervezték meg a Kovácstalálkozót.
Augusztus elején megszűnt a személyvonat-közlekedés Somogyszob és Nagyatád között. Több helyen is védekezni kellett Dél-Somogyban, mert áradt a Dráva folyó. Barcson a szabadstrandot és a kerékpárutat árasztotta el a víz. Bach, Brahms és Liszt zenéivel kezdődött el idén a Kaposfest. A nemzetközi zenei eseményen hatvan hazai és külföldi zenész mutatkozott be.
Elkezdődött a Kaposfest
Fotók: Lang RóbertHuszonhárom milliárd forintból épül fel a kínai Jiecang központja Kaposváron, jelentették be a cég képviselői. A gyárban okoseszközöket készítenek majd és 200 embernek adnak munkát.
Több mint 700 gyerek vett részt a református egyház balatonfenyvesi Bárka-táborában, ahol Szalai Ádám a labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya volt a sztárvendég. Kaposváron nyitották meg az országos színházi évadot, ahol elhangzott, jövőre kevesebb pénz jut a színházaknak.
Ötvenéves lett a kaposvári Sávház. A jubileumot színes programokkal ünnepelték meg. Hetvenezren buliztak a 11. Strand Fesztiválon Zamárdiban, a kaposvári Miénk a város fesztivál zárórendezvényén pedig ötezren. Szeptember elsején ismét kifutott a Balaton vízére a Somogyi Hírlap és a Sonline.hu médiahajója. Az eseményt ötödszörre szerveztük meg. A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter Balatonszéplaknál, mert meghibásodott a farokrotor. Elkezdődött a 130. cukorkampány szeptember elején.